Éhes, édes vizeken

ziláltat zizzent a fény, hamvas hajadba hajnalon,

és törölte a pirkadat ágyadra vetülő álmait, 

s átrepdesett puha szárnyakon az éjszaka titka,

megrajzolva rezzenő kebleid körvonalait, 

és szemérmes gyertyalángon kacagott a szánalom,

amint rejtőző könnyű, fehér selyemben rejlő sejtelem

intve átsuhant áttetsző árnyakon, éhezőn igézve ...