Egyre sötétebben...

Mélyperselyébe hajigálja már leölt

fényét az est, s a nappal teste hiába

leste sóvárgón,győzésre áll a sötét.

 

Dunyhák hűvösén kél; mi szunnyad,

s kuvik szól, de tudja; bolondtól

mást vár a határ, hát surranva

tompa szárnyalásán illan.

 

Rétre ért a Hold, és három bika szólt,

hogy háreme szavaikra mint oszolt.

Tarlóban áll a pernye, hamva süpped,

dőre kalásza láz-halálba dülled.

 

Nézd csak, a tegnap rakja fészkét

és hősies vizeket éget.... 

Bőszen, sötétlőn áll a nemzet,

fejében bamba borjú béget

és jobbak a vak denevérek.

 

De hiába; enni is kérnek,

híg szakács híg lapátot lóbál

kongnak a kongó véredények.

 

Hogy már üdvös kényszerűség támadt,

átjárni szerte-szét lakott házat,

illik, mint szorongásra a bánat...

 

Felégetem szűk hazámat

kikövezem, vérző számat

teérted, magamért, -

mint rőzsét a kályha,

ha néném hazaért!