Aszály

rezdületlen, bitang a nyári lég,

sziromtalan rózsa pödri ágát, 

mérges zöld-viasz mérge izzad, ég 

nyersen üt, tombol a vad szomjúság,

 

árvaságra csendesült a pörge szél,

árnyéktalan abrosz mellé kucorog,

fele útján ácsorog egy buborék,

s tátognak a szalma-száraz poharak...

 

lusta széknek lebiggyedő kedve int,

támlájára tottyan a tágas messze,

szökne is, de centiméter mersze sincs,

párnájában pihe szottyan álmosan, 

 

zöldjét fürkészi a fű a gyepben,

fakulva bújik, minek zöldje volt,

barnán törik zörgő bokor nyelve

s az egykedvűség száraz könnyet ont