Victor Hugo: Újra látom...

A könnyes rózsákra mosolyog a reggel:
igéző randevú a virágsereggel...
Kába örökzöldek, szárnyra kelt jázminok
bódultan táncolnak, s kicsit riválisok.
Összeér a közel, s távolra ellibben,
édes, dús párája kinyílva megpihen.
Ó, tavasz, ha minden bájos hírt sejtenél,
mi szerelmes lágyan a lányokhoz elér,
bús, szikár szavakban, papírokra ejtve,
mint a bársony ahogy tapad a selyemre!
Amit április sző, összetép a május,
mámoros üzenet, mégis hozzá társulsz?
Mikor hinni véled, ami tovaszárnyal
erdő, mező felett - s az ég visszaárnyal -
tó habján megrebben, mint kavargó lélek,
virágról virágra, lányról nőre téved,
nem más ez a szélvész, ami kósza, fehér:
pillangókká váló sok szerelmes levél...

(Saj. ford., köszönet Marikának, hogy elvezetett látni. :)))

Victor Hugo: Vere novo

Comme le matin rit sur les roses en pleurs !
Oh ! les charmants petits amoureux qu’ont les fleurs !
Ce n’est dans les jasmins, ce n’est dans les pervenches
Qu’un éblouissement de folles ailes blanches
Qui vont, viennent, s’en vont, reviennent, se fermant,
Se rouvrant, dans un vaste et doux frémissement.
O printemps ! quand on songe à toutes les missives
Qui des amants rêveurs vont aux belles pensives,
A ces coeurs confiés au papier, à ce tas
De lettres que le feutre écrit au taffetas,
Aux messages d’amour, d’ivresse et de délire
Qu’on reçoit en avril et qu’en mai l’on déchire,
On croit voir s’envoler, au gré du vent joyeux,
Dans les prés, dans les bois, sur les eaux, dans les cieux,
Et rôder en tous lieux, cherchant partout une âme,
Et courir à la fleur en sortant de la femme,
Les petits morceaux blancs, chassés en tourbillons,
De tous les billets doux, devenus papillons.