Sós ködbefordulás

Hogy ide születtél 

s itt léptél az agyag

erejébe: ne bánd. 

Itt élesebb a nap,

de télre kankalintea.

 

Vad tölgyek bordázták

beléd konok erejüket, 

s a fenyők vigyázták

mohazöldre álmod.

 

Most is majdnem ilyen.

De te már nem látod.

A hegyről lefolyik az ősz, 

szélbe fakulások

utánad hordják holnapunk,

 

megkarcolt ágakat,

és ki nem bomlott sóhajunk,

az égig-zárakat,

mi nem kapaszkodik

virággá - csendbe fáj.

 

A víz sokára leapad.

Semmi sem örökzöld.

Most mégis csak ez szilánkol,

hogy sóval takart be a köd...