kifordultam

A virradatba botlok nem a napba.
Percek rágnak s rángatom a mát,
bár gyermekcsendbe aluhatnék vissza,
hogyha Isten ezt nem tiltanád...
 
Panaszom hámlik és belül penész,
-nem is könnyű meglenni emberül-
szélekre hull az akármerre mész,
a kőbe vésett ellened szegül.
 
Törvény, parancs tagadja önmagát,
a vágy törik, mert hajlani kevés,
és drótra fűzött lelkünk nem saját,
gerinctelen a szó, az ébredés.
 
A két tenyérhely elcsúszhat egymáson,
-tartanád s már elveszítenéd-
olykor töményebb képlet még az álom,
s nem érett egésszé még az ég.

Sosem bírtam a (fel)rázásokat.

Feneketlen kút a csend.