kalitka blogja

kalitka•  2012. július 13. 23:59

lettél



Pörögtünk. Pihenek,

mellkasod himbálja fejem.

Ringató, röpke álmom

az ébredéssel nem találom.

Figyellek,

szuszogásod egyenletes,

belém bújva szétterül.

Nem tudod,

teljessé teszed napom,

szívom magamba arcod.

Bennem kérdéseim sora,

válaszokat alig hozza

vagy mind cudarul ostoba.

Szemed felpattan, nevet,

láttán elveszek,

újra „fotoshop”-ba teszem.

Csak egy mondat:

„Mosolyra születtél.”

Életkönyvemben hímzett jelző lettél.

Már szívesen lapozok tovább

és hallom a létlapok okozta susogást…

kalitka•  2012. július 13. 10:17

éjjel



horizont alá szédül a fáradt napkorong
 
narancstüzes fényében fürdőzik
 
a város fölé dagadt habos felhőtorony
 
 
fenyegető hatalmát fitogtatva lassan
 
álmosan vár rejtse az éj leple
 
alatt bőszült erejével gyorsabban halad
 
 
morog hörög leszakad fényostora pusztít
 
jégmagokat köp az útra csattan
 
ajtó ablak zár kattan a lét odabúvik
 
 
szavak nélküli száz mozdulat rémült szem vár
 
jelet angyal könyörületet hagy
 
sóhajtással e nagy vihar csendesül elszáll
 
 
óriás tócsákat tépázta fákat mutat
 
a hajnal mosolygása csalogat
 
napfényével gyógyítva sebek után kutat


kalitka•  2012. július 4. 23:44

Féltőn



Gyakran szétrebbennek az álmok,

ahogy beléjük sétálok.

Nem akarják, pedig oly régóta türelmesen várok…

Lehet e boldogság kissé késett,

bár ki tudja, nem ezt érzem és a lényeg:

minden veled töltött perc fontos;

mikor megérinthetlek szívemben is látszik,

nem kacéran játszik,

minden súlya számít.

Tudod aggódom, hogy találsz egyszer valaki mást;

mégsem ettől félek a leginkább…

semmibe nyúlna kezem tétován, ha előbb elhagynád

 világunk minden csodáját

s lábnyomom a tiéd nélkül araszolna tovább,

akkor már nem is tudom hová…

kalitka•  2012. június 27. 23:30

Kint rekedt világ



A gondolat ránk;

hangtalanul, puhán

hullott ruhánk,

fékezhetetlenül…lefékezve megállt, talált

imbolyogva, finoman ringott,

lazán befedett

s a világ kint rekedt.

Szívünk laza ritmusán szorított,

oldásban fonódott

lakat alá tudatunk

és szemeinkbe kúszott

vágytekintet úszott…

Eggyé váltunk,

mint sóhajjal a pára

és az a jó-pár ahh,

mi áthajolta az esőkoppanás

ütemes zaját.

Tükrünkben egy közös érzés

kék és barna takaróját vonta

rád és rám

ölelt át, adta oda magát

és

csenddé telepedett bennünk

a kimondatlan óhaj:

mindig legyél te az örökké-sóhaj.

kalitka•  2012. június 10. 19:41

falatnyi gondolatok...

Gondolatúsztatás


tükröt tartok

gondolat jut neked is

kis papírhajók

 

 

Egyetlen sóhaj


sok hét egy tüdő

üvöltő torzszülött fel

csendbe ölelte

 

 

 

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom