Kint rekedt világ

A gondolat ránk;

hangtalanul, puhán

hullott ruhánk,

fékezhetetlenül…lefékezve megállt, talált

imbolyogva, finoman ringott,

lazán befedett

s a világ kint rekedt.

Szívünk laza ritmusán szorított,

oldásban fonódott

lakat alá tudatunk

és szemeinkbe kúszott

vágytekintet úszott…

Eggyé váltunk,

mint sóhajjal a pára

és az a jó-pár ahh,

mi áthajolta az esőkoppanás

ütemes zaját.

Tükrünkben egy közös érzés

kék és barna takaróját vonta

rád és rám

ölelt át, adta oda magát

és

csenddé telepedett bennünk

a kimondatlan óhaj:

mindig legyél te az örökké-sóhaj.