kalitka blogja

horizont alá szédül a fáradt napkorong
 
narancstüzes fényében fürdőzik
 
a város fölé dagadt habos felhőtorony
 
 
fenyegető hatalmát fitogtatva lassan
 
álmosan vár rejtse az éj leple
 
alatt bőszült erejével gyorsabban halad
 
 
morog hörög leszakad fényostora pusztít
 
jégmagokat köp az útra csattan
 
ajtó ablak zár kattan a lét odabúvik
 
 
szavak nélküli száz mozdulat rémült szem vár
 
jelet angyal könyörületet hagy
 
sóhajtással e nagy vihar csendesül elszáll
 
 
óriás tócsákat tépázta fákat mutat
 
a hajnal mosolygása csalogat
 
napfényével gyógyítva sebek után kutat

Gondolatúsztatás

tükröt tartok

gondolat jut neked is

kis papírhajók

Egyetlen sóhaj

sok hét egy tüdő

üvöltő torzszülött fel

csendbe ölelte

Saját tüzét járja a világ. Szemekben szenvedélyes gyűlölet vagy hideg félelem lobog és

Valahol mindannyian

„hutuk” és „tuszik” vagyunk…

Ki tudja, hol szakad meg

bennünk a szál

mi fölött már nincs akadály.

Elvész minden báj,

a szem nem lát,

csak önmagát.

Gyűlöl, gyűl és öl

nem számít

férfi

nő

fiú

lány…

megalázó csapás, robbanás,

vér, versengve üvöltő brutalitás.

-itt a szó, ott a tett; alig hasonló, mégis meglett…-

Szörnyű a valóság,

alig van jóság.

Józanodva nem marad más,

tömegbe szorult feszítő magány.

Nem mondja,

agyában feketére feslett félelem üt tanyát,

hitével -nem tudni miért- bélyegzi harcát,

arcán pecsétje: az elszántság.

 Rablánc hit ez:

legyőzni

gyűrni

fölé magasodni,

nem számít mi az ár

a győzelem mámorán.

fájó a mosoly. Végül így vagy úgy, de mind elveszünk az élet futószőnyegén…

A szúrós gondolatból

rám lőtt szögekkel tűzött hangok

leszúrták az estét,

bevérezve egy esélyt…

Tudom, kicsit elrontottam,

csak kicsit.

Egy elszámolt pillanat:

ez veled elő sem fordul!?

Minden szó mordult

s az én szorongott, könnyekkel koldult…

-talán az ital-

Jó kedvünk volt, mi oly ritka

s a türelem titka;

ki tudja,

majd holnap…

Mosolyszárnyú szíved lobbanása,

szemeiden át tekint ki e világra.

Ez megölel, közelebb jön hozzád;

a boldogság érzed megérett,

illata leng, színe pozsgás.

Beleharapsz, még kéred,

mindenét akarod, ízlelgeted zamatát.

-Bár ilyen maradna!

 s óhajod közben, észre sem veszed,

…mindig ilyen szép…

csak néha, benned törik szét:

 a fény.