kalitka blogja
Személyeslettél
Pörögtünk. Pihenek, mellkasod himbálja fejem. Ringató, röpke álmom az ébredéssel nem találom. Figyellek, szuszogásod egyenletes, belém bújva szétterül. Nem tudod, teljessé teszed napom, szívom magamba arcod. Bennem kérdéseim sora, válaszokat alig hozza vagy mind cudarul ostoba. Szemed felpattan, nevet, láttán elveszek, újra „fotoshop”-ba teszem. Csak egy mondat: „Mosolyra születtél.” Életkönyvemben hímzett jelző lettél. Már szívesen lapozok tovább és hallom a létlapok okozta susogást…
Féltőn
Gyakran szétrebbennek az álmok,
ahogy beléjük sétálok.
Nem akarják, pedig oly régóta türelmesen várok…
Lehet e boldogság kissé késett,
bár ki tudja, nem ezt érzem és a lényeg:
minden veled töltött perc fontos;
mikor megérinthetlek szívemben is látszik,
nem kacéran játszik,
minden súlya számít.
Tudod aggódom, hogy találsz egyszer valaki mást;
mégsem ettől félek a leginkább…
semmibe nyúlna kezem tétován, ha előbb elhagynád
világunk minden csodáját
s lábnyomom a tiéd nélkül araszolna tovább,
akkor már nem is tudom hová…
Kint rekedt világ
A gondolat ránk;
hangtalanul, puhán
hullott ruhánk,
fékezhetetlenül…lefékezve megállt, talált
imbolyogva, finoman ringott,
lazán befedett
s a világ kint rekedt.
Szívünk laza ritmusán szorított,
oldásban fonódott
lakat alá tudatunk
és szemeinkbe kúszott
vágytekintet úszott…
Eggyé váltunk,
mint sóhajjal a pára
és az a jó-pár ahh,
mi áthajolta az esőkoppanás
ütemes zaját.
Tükrünkben egy közös érzés
kék és barna takaróját vonta
rád és rám
ölelt át, adta oda magát
és
csenddé telepedett bennünk
a kimondatlan óhaj:
mindig legyél te az örökké-sóhaj.
érzékborzoló… (születésnapodra)
érzékborzoló…
(születésnapodra 06.02.)
Bőrödön tipegő ujjaim,
-figyellek-
rád lopják a csendet;
csitítva zajos élted,
lelkem ringat: -Érzed?
Csillogjon rajtad ékem,
neked ficánkol és éled.
Tudom, rajongva nézed,
tiéd, gondolatfotó készen…
-vedd öledre örökre-
apró kis ajándék tőlem
e szép napon szavak közé szövötten.
Megismertelek.
Többé már semmitől nem félek,
ha kell képeket elém, szívemből idézek...
Kívánom neked:
találjanak rád a nyugalmas, boldog évek!
vágymese
Otthonunk zugán,
zűrös nap után,
varázsolok gyertyafényes vacsorát.
Halk zene szól,
bíborfényű bor ragyog;
mikor gondunk lemállik,
a dallam egyet áhít:
érzést fonna,
lágyan táncba oldva
sodor oda,
hol villódzó mécses mellett
habjában elmerül, szebb lesz
s tüzében újra éled
test és lélek…
Ábrándos gondolat kereste,
festette képzelet,
és játszik vele, hisz csak mese.
…mégis a vágyott jövő ihlette…