Mr. XANAX esete velem, avagy megpróbálok leszokni

Nem vulkánként kitörni vágyó exhibicionizmusom íratja velem ezeket a sorokat. Fel szeretném hívni azoknak a figyelmét, akiknél még nem késő, hogy milyen gyógyszer is ez.

Leírásom talán olykor vidám, de higgyétek el, a leszokást átélni nem az! /még elkezdeni sem!!!/
Aki vágyik a halálfélelmet megismerni,az ejtőernyőzzön, bungee jumping-oljon, raftingoljon, de ne szedjen Xanaxot, mert nem éri meg!!!!

 

.

Életemnek volt olyan szakasza, amikor szükségem volt némi nyugtatós támaszra….
Szívem, vérnyomásom kissé túldolgozta magát. Szegény Anyukám betegsége nem volt éppen könnyű…. és mintha összebeszéltek volna, Anyósom is abban az időben kezdett betegeskedni. Én meg az ápolónői szerepkörben találtam magam egykettőre. Fürdettem, pelenkáztam, meg amit ilyenkor kell.
Megkezdődtek a pánikrohamok nálam is. Aztán én is orvoshoz kerültem, aki szerint eddigi kis, könnyű nyugtatóm rászokás veszélyes, és felírta nekem a XANAX-ot, és a Rivotrilt… Megbarátkoztam velük. Mondjuk az utóbbi csak rohamok esetén volt segítőtárs, de a jó öreg XANAX  a mai napig megmaradt nekem. Kapcsolatunk olyan szoros lett, hogy mindenütt Xanax tablettákat találok, még a pénztárcám is tele vele…pénz helyett. Igaz, kis adagokban szedtem, de kellett, és hiányzott, ha elfeledtem véletlenül bevenni. Ami érdekes, mert pl. a vérnyomáscsökkentőt észre sem vettem…

Egy-két év eltelt, és aztán Azuram úgy döntött, hogy beteg lesz, és Ő nem aprózza el a dolgokat.
Xanaxommal továbbra is jól elvoltunk, de aztán egyszer…kétszer…háromszor… versírás közben egyszerűen nem jutottak eszembe a szavak. Tudtam a szó értelmét, de magát a szót még véletlenül sem.
A bevásárló lista is így hangzott, amikor Azuram ment vásárolni:
- Hozzál kenyeret, és hozzál…izé..tudod…olyan zöld, kell a levesbe…
Ezután kedves kis barkóba kezdődött közöttünk.
Bevallom, megijedtem, hogy Anyám Alzheimer- kórját öröklöm át.

Bejelentkeztem a pszichiátriára. Na, ez nem olyan beszélgetős, ez olyan receptfelírós. Mindjárt meg is ajándékoztak eggyel, amit kiváltás előtt megnéztem –szerencsémre- a neten, és örömmel láttam, hogy 10 oldal csak a mellékhatás, és nem is akármilyenek ezek. Benne volt pl. az ön-és közveszélyre való hajlamosítás, és sok olyan egyéb, amit nem szerettem volna tenni. Például, el sem tudtam képzelni, hogy mi az az önkéntelen izommozgás, amikor is egy orvos látogatásom során bejött egy hölgy, és időközönként izgalmas balett mozdulatokat tett a lábával, amit láthatóan nemigen akart, de muszáj volt neki. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ez az a gyógyszer, amit nem fogok szedni. A kedves doktornő csak egy egészen picit sértődött meg, de nem volt komoly gond. Sőt miután elmondtam, hogy rövidtávú memóriám kezd elhagyni, átküldött a szomszéd szobába, ahol éppen egy pszichológus kollegája tartózkodott.
Megkezdődött a vizsgálat.
- Mondok önnek három szót, majd vissza fogom kérdezni! Kérem, figyeljen!

Csupa fül, és megjegyezni akarás voltam, de a három „roppant bonyolult” szóból, csak a citrom jutott eszembe.
Szemembe kiült a kétségbeesés….
- Tényleg hülye vagyok!

A Doktor elmosolyodott, és mintha kitalálta volna a gondolatomat, szinte magában mormolta:

- Határérték!

- Kérem, válaszoljon, milyen nap van ma?

Megtettem, sőt az évet, és hónapot is tudtam, no meg azt is, hogy tényleg ennyire buggyantnak lát más is.

Ezek után egy órát kellett rajzolnom. Nagymutatóval, kismutatóval, órák bejelölésével.

- Kezd bonyolódni a dolog! – gondoltam, és elfordultam vigyorogni. Nem tudtam hírtelen, sírjak vagy nevessek.

A doktor egy jegyzettömb lapjára írt valamit. Kitépte, összehajtogatta, és ledobta a földre.

- Vegye fel, kérem, és olvassa el, majd kövesse az utasítást!

Lehajoltam, ügyesen széthajtogattam, és elolvastam:

„Vegye fel, majd adja vissza!”

- Hűha! Ebből mire lehet következtetni, vajon?…- de megtettem.

Hosszas gépeléssel, papíralapú megállapítást nyert, hogy nem vagyok Alzheimer kóros.

Hogy erre hogyan jött rá, nem tudom… mert szegény Édesanyám még az utolsó napjaiban is meg tudta volna tenni az itt felsoroltak zömét.
Bűnösként a Xanax lett megjelölve, és ekkor határoztam el, hogy LESZOKOM!

Gondoltam, a cigarettáról  30 éve olyan könnyen leszoktam, hát mi az nekem?!

Az eleje még csak ment. Amikor elérkeztem a szedett adag lefelezéséhez, már kissé kezdtem pocsékul érezni maga. Pár napja napi kétszeri 0.125 mg-om egyikét gondoltam elhagyni, amikor is estére éreztem, hogy a látásom homályos, a gondolataim is, és abból is csak csupa negatív jutott eszembe.
Megmérve vérnyomásomat, először azt hittem, hogy bedöglött a készülék. 224/126/130-at mutatott a kijelző.

Kaptam Azuram után, és vele is megmértettem. Mondanom sem kell, hogy neki teljesen normál értéket mért az a fránya masina.
Bambább voltam annál, hogy megijedjek. Na, de az sem jutott eszembe, hogy ilyenkor mit kell csinálni.
Nagy nehezen összeszedtem magam, és előkaptam a gyógyszereket. Bevettem, és elkezdtem puzzlézni…már csak, hogy valamivel lekössem magam. Elgondolkodtunk, hogy orvost kéne tán hívni, de a múltkori eset óta bizony a hátamat előbb kívánom látni, mint azt a drága idegen nemzetiségű dokit, aki hivatott az éjszakai ügyeletek zömét ellátni.
Gondoltam, ha padlót fogok, csak kijönnek a mentők.
Kb. 170-es értékkel feküdtem le. Pici szívem is kicsit jobban dobogott a kelleténél, de tudtam, többet nem tehetek magamért.

Békésen elaludtam.
Reggel csatakosan, kábán és rém magas vérnyomással, magas pulzussal ébredtem. Gyógyszert bevetem, és – lesz, ami lesz- elmentem sétálni a kutyámmal.
Napközben példás magaviseletű vérnyomással végeztem teendőimet.  Kicsit kótyagos voltam, de sebaj…No, de eljött megint az este. /Kezdek nagyon félni tőle/
Én a fotelba le, a vérnyomás fel.
Eljátszottam a tegnapit, de puzzle helyett elmentem TV-t nézni a hálóba. Gondoltam keresek valami romantikus filmet, és szépen megnyugszom.
Végigpörgetve a több száz adót még idegesebb lettem, mert hol emberi alkatrészek, hol gyilkosok, erőszaktevők jelentek meg. Romantika semmi. Kedvenc főzős műsoraimban is dög unalom… Egyszer csak örömmel fedeztem fel a Paula§Paulina c. mexikói sorozat egyik részét. Ez pont jó lesz, gondoltam.

Éppen a kisfiú szökésénél tartunk, akit egy szegény, de jólelkű asszony magához vett.
Chabela volt a neve az ártatlannak. Élettársával elnevezték az amnéziában szenvedő gyereket Brumétének/ vagy Grumétének..a fene se tudja/
Ezután, ami következett, azt az ellenségemnek sem kívánom:

- Bruméte!!!!
- Chabéla nagymama!

- Bruméte!!!

- Chabela nagymama!

- Bruméte!!!!!

- Chabéla nagymama!!!!

…és így tovább hosszan- hosszan.

Éreztem, hogy nem úszom meg gutaütés nélkül, ha itt maradok, így átkapcsoltam egy másik csatornára ahol éppen dr. Csont trancsírozott valakit. Pillanatok alatt elaludtam.
Hajnal… csatak… fáradtság… nagyon magas vérnyomás, és valljuk be: félelem. Már nem csak este féltem, hanem reggel, délben, este.
Reggel fél hétkor sms-t küldtem a házi orvosunknak, aki azonnal felhívott. /!/ Ellátott tanáccsal mit vegyek be, mit tegyek. Most nem félek. Vérnyomásom jelenleg 130/75/72

De meddig????????
Rettenetes!! Ne próbáljátok ki!