janow blogja

(Csontbigádtól Kandahárig)

Az a láng, az a láng,
az a fájdalmas tűz lángja!
Szakadék, mély szakadék,
ami elválaszt, ami köztünk áll -
menedékem, vigaszom, gyönyörűségem.
Otthoni illat, zeneszó immár
fahasábok izzó parazsán vibrál.
Kilehelt párám közben odafagy
szuronyom megfent éleire.
Dühösen, vádlón nézek a múltba,
fogamon csikorog a homok.

De kevés, de kevés ez az élet!
Nem elég, semmire nem elég,
jaj, nem elég!
Legalább átgondolhatnám, míg tehetem
józan fejjel, míg nem vizslatják
keselyűk temetetlen tetemem!
Hűvös sivatag pora száll
reggelre kihűlt hamujára tüzünknek.
A halál bekerít minket - sivatag pora száll
egyszer betemet mindent...
Nyoma sem lesz a csatának,
feledés dűnék horizontig nyúlnak,
sose tudják meg, kinek is csontjai
állnak ki fehéren szanaszét szórva,
ha a szél egyszer mégis tovafúj
egy-két kupacot róla...

Marie Marellel együtt gondolva.

Ida néni, szépen kérlek gyereide értem!
Mert itt mindig bántanak, mert mindég bepisilek. És csúfolnak, mert nem tudok beszélni, csak írni. Ezért kaptam ezt a kockás füzetet, mert mikor írok, nem rosszalkodok, csak bepisilek. És olyankor mindig megvernek. És te sarokba állítottad a Kis Bécit is, mikor megvert. Neked írokIda nénii, mert anyukám nem jön, hiába sírok. Azt mondták, hogy végleg elment. Hova ment anyukám, Ida néni?
Mióta azok a gonosz emberek bántották nagyon a fejemet, nem tudom bekötni a cipőmet, meg mindig bepisilek. És beszélni se tudok, csak írni így ni. Pedig nem én gyújtottam fel a pártházat. Azt mondják, azért bántották a fejemet, mert én voltam. Pedig nem én voltam Ida néni, tessék elhinni. És a napköziben se én firkáltam össze a falat. Az is a Kis Béci volt. Biztos ők verték agyon Oprendek Sándortt is és én kaptam miattuk, mint a firkálásért. Meg a Gáti elvtársat se én kötöttem a teherautó után. Én sosem szerettem ilyeneket játszani. Mégis nekem bántották a fejemet.
Ida néni kérem, ha tetszik jönni, tessék elhozni az osztálynaplót és mutassa meg azoknak, akik csúfolnak, hogy ötösöm volt számtanból, meg olvasásból. És még énekből, meg rajzból is. És tessék elmesélni, hogy be tudtam kötni a cipőmet is és sohsem pisiltem be...

Utóirat:

Rengeteg olyan figura szaladgált a gyerekkoromban a városban, aki háborúban kapott légnyomást, vagy a nyilasok, vagy az ávósok verték félhülyére. Vagy egészre. Ártalmatlan, jámbor emberek voltak, legfeljebb gajdorásztak valamit, vagy egyéb ''dilijük'' volt. Olyan is volt, aki abba őrült bele, hogy nem mehetett egyetemre, mert ''osztályellenség'' volt a családja. Kinevettük, meg jókat szórakoztunk rajtuk gyerek fejjel, egyszer aztán anyám elmesélte az egyiknek a történetét...

Ősök emelték régen e dombon büszke Diósgyőrt,
Hol felüdült a király, s a királyné nyár idusában.
Szüntelenűl a teremtő jóság szent akarattal
Gazdagon ád minden jót, szépet,  földi gyönyörrel
Még ma is, úgy, mint régen, Nagy Lajosunk idejében.
Külhoni vendég dús kies erdőt láthat a bástyán,
Átkaroló, csobogó, csillámló Szinva patakban
Bőviben él a sebes pisztráng évezredek óta -
Bár a török kímélé, mégis - dúlta a belharc
És amit az kihagyott, szétrombolták a labancok.
Négy bástyája lerontva maradt örökül csak a mának,
Pompa, dicsőség, hírnév réges-régen a múlté,
Szálljon örökké néma csodálat a büszke romokra!

1986 június 1.

A gyárudvaron 13 facsemete sorakozik. Mellettük lépcsősor visz a domboldalra, ahol furcsán elcsavarodott vasgerendákból álló oszlop emelkedik. Rajta polírozott rozsdamentes acéltábla 13 névvel. Kettőt ismerek.

Hét évvel korábban, 10km-rel távolabb

Az öreg Csapóval a gyárudvart sepertük. Önként, unalomból. Feladatunk a berendezések felügyelete, tennivalónk csak üzemzavar esetén adódik. Hál' istennek simán megy minden, hát sepregetünk, mert rend a lelke... Negyvenfokos kánikula van, nehezen telik az idő.
    Egyszer tompa morajlás töri meg a csendet. A föld is beleremegett. Megijedünk, mert a "bazár" - a vegyipari készülékek sora- tonnaszám rejti a fokozottan robbanásveszélyes alapanyagokat. Körbeszaladjuk a négy emeletes épületet, semmi rendellenes. Látjuk, amint kollégáink a szomszéd üzemben hasonlóképp rohangálnak, mint pók a falon. Szó szerint. Perceken belül megtudjuk, náluk sem történt baj. De akkor mi a fene volt ez?!
Tekintetünk a hegyoldalra téved, majd meglátjuk az ocsmány, piszkosfekete gombafelhőt emelkedni a hegyek mögül.
10 km-re innen egy eldugott hegyi falu határában van egy robbanóanyag gyár. Hát ők voltak...
    Másnap a hírekben kurtán ennyi szerepelt:
Robbanás történt egy Borsod megyei vegyi üzemben, 13 ember eltűnt.

1986 június 1.

A felrobbant üzem szomszédságában dolgozom. A völgyet, ahol  az üzem megbújik, erdő övezi. Ebédszünetben néha kijárunk szedret nassolni, vagy vadvirágot szedni a kollegináknak. A fák között tonnás vasdarabok: méteres tengelyek, fogaskerekek, tartályok, gerendák. Némelyik készüléken ott a kétfejű sasos címer és a dátum:1939. Az öreg szakik ilyenkor mesélnek:
- A nácik Balatonfűzfőre telepítették a trotilgyárat. A háború után, a feszült Jugoszláv - Magyar viszony idején,mikor Titó " láncos kutya" lett, áttelepítették Rákosiék ide Borsodba. Politikai foglyok emelték az épületeket. Kubikolt itt fiam miniszter, író, költő, ügyvéd, mindenféle "osztályellenség". 1979 júniusában az utolsó napjait élte az üzem. Nem csak a robbanás miatt. Másnap akarták végleg leállítani. Már az utolsó kilókat járatták  ki a gépekből, mikor felrobbant. A 13 ember tényleg eltűnt. Nem meghalt. Akkor mondják így,mikor egy katasztrófa áldozatait nem lehet azonosítani. Ujjpercekből, húscafatokból, csontszilánkokból ugye ez lehetetlen. A temetésük is csak jelképes volt. Két embernek nem is kellett volna ott lennie, illetve nem nekik kellett volna akkor dolgozni. Az egyiknek nem jött váltótársa, mert csontrészeg volt és nem engedték be a rendészek. A másiktól cserét kért a váltója, mert délután váratlan dolga akadt, és nem tudott előre szabadságot kivenni. Őt eléggé megviselte a dolog lelkileg.
    A romokat nem kellett eltakarítani, mert csak egy kráter maradt az üzem helyén. Egy szupermarket simán belefért volna. A kráter betemetése után ültettük a facsemetéket az eltűntek emlékére. A megcsavarodott csőhíd tartó oszlopot meghagyták mementó gyanánt.

Rajta  fényes rozsdamentes acéltábla, 13 névvel. Kettőt jól ismerek: iskolatársaim voltak