janow blogja

Irodalom
janow•  2010. október 27. 18:13

Milyen nap van, szerda?

Üdv az élőknek!

Tegnap a hajdúsági Párizsban - Hajdúböszörményben töltöttem egy remek délutánt és egy fergeteges éjszakát.
A Kertész László nevét viselő helyi irodalmi körben Szentmártoni János költő tartott érdekfeszítő előadást az irodalom szerepéről, helyéről a művészetben, társadalomban és az egyén tudatvilágában. Valójában nem is előadás volt, hanem riport. Papp Für Jánost új oldaláról is megismerhettem: nem gondoltam rá, hogy ilyen jó riporteri vénát titkolt eddig a világ elől. Szentmártoni ráadásul hálás riportalany volt, minden beteges szómenéstől mentes. Beszéde világos, szakmai lózungokat mellőző. Válaszai megfontoltan célirányosak, ugyanakkor kellőképpen színesek, bővérű humorral és iróniával fűszerezve. Az irodalom világában jártas két kitűnő ember  felszabadult beszélgetése volt ez, a hallgatóság érdeklődését végig ébren tartotta diáktól aggastyánig. Központi helyen szerepelt a költészet méltatlan helyzete a művészetek többi ágához képest. Az okok közt nevesítette az oktatás és a média bűneit: a megalázó és indokolatlan mellőzést, háttérbe szorítást.
A régebbi korokban az emberek mindennapjainak fontos része volt a költészet. Tanították ugyanúgy, mint a rajzot és zenét. Melyik magyartanár venné ma a bátorságot, hogy versírásra késztesse diákjait a tananyag keretében? Egyáltalán miért kell ehhez ma bátorság?! Azt mindenki természetesnek veszi, hogy rajzórán csendéletet kell festeni, énekórán pentaton dallamsort kell alkotni, magyarórán fogalmazást kell írni teszem azt egy kirándulásról. Verset mért nem, könyörgöm!
Befejezésként Szentmártoni felolvasta két remekbe pattintott versét, ezek egyikére utal jelen kis szösszenetem címe.
"Záróra" után sem szakadt meg a gondolatfolyam. Für Janóéknál ott folytattuk, ahol az előadóteremben félbe kellett hagynunk. Ehhez csodás hátteret biztosított Mártika és János pazar vendéglátása. - Ezúton is hálás köszönet érte. Megtudhattuk, hogy házigazdánk nem csak a verseket alkotja tiszteletre méltó műgonddal és alázattal, hanem a tejfölös csikóstokányt is.
Nagy örömömre szolgált, hogy az "előadás" innentől interaktívvá vált (Én meg hiperaktívvá...) és feltehettem kis naiv kérdéseimet. A két Jánosnagyon nyitott volt a harmadik minden felvetésére, akár műhelytitkokra, akár a mindennapi életre irányultak. Élénk érdeklődéssel kérdezősködött Szentmártoni a poet.hu életéről, kellemes meglepődéssel nyugtázta a hazai amatőr verses portálok nagy számát és azon belül is a poet sokat vitaott helyzetét. Bátorított mindenkit írásra, olvasásra egyaránt. Lelkesen egyezett bele egy későbbi on-line fórumos beszélgetésbe, mihelyst az Úr elég idővel és sávszélességgel áldja meg valahol. Beszélt az internetes világgal való távolságtartásáról és arról, hogy tulajdonképpen még csak most barátkozik a "szájbertérrel".
Egyszer csak rá kellett jönnünk, hogy Janó "visszafelé" járó órája mégis csak a valós időt mutatja. Bár a számok fordított sorrendben vannak rajta és a mutatók is ellenkező irányba köröznek, a hajnal két óra azon is annyi.
Másnap reggel azzal búcsúztunk, hogy remek jelkép ez az óra; sokféle beidegződést kellene megfordítani az ilyen irodalmi estekkel és a versekkel.
Most meg bemondták, hogy az intercity késik... Azért gazdagon megrakodva várom a vonatot: élményekkel és három kutya jó könyvvel.

Mellesleg Szentmártoni versei mocskosul jók, ajánlom mindenki figyelmébe!

2010. október 27 (és szerda:-)

janow•  2009. október 29. 21:39

Eredendő szerelem

Hol vagy varázslatos ihlet-anyám,
Ki tünékeny földi életemben
Felold, s ölel mélykék végtelenben
Barátságos, kies csillagtanyán?
 
Ne hagyd el ős-alkimista kohóm!
Ne vedd el még életem értelmét,
Hisz annyira keveset értem még...
Hagyj innom édes tejedből mohón!
 
Oly kevés az idő, mi megadatott
A parttalan, szürke ködtenger mélyén
Elvégzendő a nagy, szent feladatot.
 
Porszem vagyok én csak, ki csillog a mély
Gondolatóceán ringó fövenyén
Ameddig hagyod anyám, te tünemény.