janow blogja

Ő az enyém,  csakis az enyém Sosem tudod meg, mért szeretem én
Mindkét vállán madarak dalolnak     
Lábai nyomán virágok nyílnak
Fölötte mindig kék az ég
Szemei tüzéből sohasem elég 
Nagy az én vétkem, az erőm nem elég 

A két napja asztalon hagyott

hol a vérehulló, frissre vágott
zöld fű ontja illatát

Hol a fűre hulló vérző
illat félti önmagát

Hol a vér a hófehérbe illő
zöld utat talál

Majd egyszer odaát...

A sötétségpaplan
nem lepi bokánk:
csillagok alól rugdalunk hideg semmit.
Amit mégis takar, régészeké...
Hisz a vázainkra feszülő
mulandóság miatt
nem ölelhetünk teljességig.
Egyszer majd megláthatják
egymásra tapadó csontjainkat,
De az addig vezető törekvés:

Az csak a miénk!

"B" változat

Atomjaira hullt a világ,
a plazmafelhővé lett éjszaka
mégis csak a bokánkig ér,
rugdaljuk alóla a csillagos semmit.
Amit mégis takar, régészeké...
Hisz a vázainkra feszülő
mulandóság miatt
nem ölelhetünk teljességig.
Egyszer majd megláthatják
egymásra tapadó csontjainkat,
De az addig vezető törekvés:

Az csak a miénk!

Szeress, ha lelkedben lakok
S rezdülnek éjjel a csillagok
Ha fáznak az újabb hajnalok;
Úgyis, ha magányod én vagyok

Szeress, ha világod itt hagyott,
Ha eljönnek érted az angyalok.
Szeress, ha én is meghalok;
Mert a nemlétben is ott vagyok!