janow blogja

Megint én vagyok
az utolsó vendég...
kapaszkodva
a legkisebb jóba is
(mint a légy
a korsóm peremén)
 szomorkásan gondolok
egy körszakállas arcra
egy szemüvegkeretre
egy hatalmas tetkóra
szembe lógó hajra
egy vicces sapkára
indián orra és vidám fogsorra
egy égő szempárra
füstfelhős vasárnapra

szombatról varázslatra

Míg ujjad a világ pulzusát tapintja
Szó a szóval lassan karöltve andalog
Töprengéseimben mindig velem dalod:
Gyermeket bölccsé, bölcset gyermekké tanítva

Jó zápor téged sír, a köddel te ölelsz,
- Egy új, szebb világ építkezik ott bent -
Hétköznap-színező apró meséidben
Minden kérdőjelre okosan felelsz.

Téged baj nem érhet, hisz balga zivatar
A fürge halacskákat sosem bánthatja
Holmi vénemberes perpatvar kit zavar?

Kinek jó szeme van, könnyen beláthatja:
Mi tegnap fontos volt, mára zörgő avar
Melynek fanyarsága lelkünk át nem hatja!

Szeretettel Marie Marelnek!

Attól félni kezd a mély
Magába tekint a kőszikla
Eszméletre tér az éj

Teremtő erő bújik valóságruhába
Jó kenyér kerül menten
az éhező asztalára.

A hazugság szégyenlősen megigazul,
lelket véresre dörzsölő
szoros bilincs lazul, s
élettelen üvegszem hirtelen
muszájból látni tanul.

Megszőkül táblányi hajladozó
éltető búzakalász
attól,

ahogy te látsz!

Hajladoznak már a fák
Elszökött a játszi nyár
Körbe táncol most a szél:
Követet küldött a csúf tél.

Vaskos lábbal jár az ősz
Túl sokáig itt időz
Búskomoran mendegél
Pereg a sok színes levél

Hóba fagyva háztetők
Mentsük a még menthetőt
Nem születnek lágy dalok
Kezemet nyújtom angyalok

Énekeljetek nekem:
Benne szép tavasz legyen
Keljenek ki kiscsibék,
Cinege szóljon: Nyitnikék!

Für János és Gál János

2009. október 26.