janow blogja

Vihar után

Az égiháború elverte a várost, mint komisz kölyköt az apja. Az ablak előtt állsz, elmélyülten figyeled a patakká változott utcát. Nem túl érdekes látvány, de nagymértékben megkönnyíti számodra, hogy hátat fordíts nekem. Ezt két okból szoktad művelni: Mikor azt szeretnéd, hogy öleljem át a derekadat és együtt nézzünk valami szépet pár percig, vagy ha nincs kedved a szemembe nézni. Most sajnos ez a változat van forgalomban. Ugyanis nem csak kint volt vihar, hanem idebent is.

Nem számít, kinek volt igaza. Különben mindig a hölgynek, de ha mégse, akkor is. Valami nagy igazságot közöltél velem, amit, mint mindenki, mindig jól viselek. Szó szót követett, hátra arc, majd becsuktam az ajtót kívülről. Menekültem ebből a semmilyen helyzetből, nem akartam folytatni a meddő vitát, illetve még többször végighallgatni a nagy igazságodat. Jó nagy marhaság volt. Néha nem árt elővenni a birka derűt, vagy következetesen „végig veszekedni” egy kérdéskört. Lényeg, már bánom az ajtócsapkodást.

Hozzád lépek, a megszokott mozdulattal átkarolom derekad. Nem húzódsz ugyan el, de tested nem engeded válaszolni érintésemre. Most nagyon kéne valamit mondanom. Legyen kiengesztelő, de ne megalázkodó, stb. A Nagy Öreggel, a szerelem átvivőjével egyet értek abban, hogy a kérés nekem is nagy szégyen. (Bár ő ezt teljesen másra érthette.) Tehát szemtelenül belecsókolok nyakad bársonyába. Ott, ahol a frizurád kezdődne, ahol olyan bájosan pelyhes. Fejed elfordítod. Nem úgy, hogy felkínáld nyakad nemes ívét, nem. Épp ellenkező irányba. Miután pofátlanságom határtalan, és tested egyre kevésbé óhajt engedelmeskedni önérzetednek, hirtelen megfordulsz, és egy közepes erősségű pofonnal jutalmazol. Ebben inkább szeretet van, mint tettlegesség. Megfogom a csuklód, majd nyitott tenyeredet ­­-ezt a kis virágot - számhoz emelem, majd ő is megkapja a magáét. Hogy a másik kezed ne sértődjön meg, nem várom meg, míg azzal is kapok az arcomra. A demokrácia jegyében azt is megcsókolom. Most már nemhogy kéne, ILLENE valamit mondanom. -Haragszol? - kérdem azzal a hangsúllyal, mellyel azt szoktam kérdezni:- Szeretsz? Így tulajdonképpen rokon értelművé téve e két szót. Mit lehet erre válaszolni?

-Nagyon!

Fiókomban matatva találtam. Melyik marha tette oda? :-)