gota

Mielőtt

magadba fonod az utolsó képet,

s azt benövi lassan a vérző magány, 

cseppekben hullik az arcodra az élet, 

és nem hiszed el, hogy egyszer majd

jobb lesz talán. 

Aztán beszövi az emlékeidet. 

Csendben minden hazatalál. 

Nem fájnak úgy, 

megszelidünek a tüskék, 

minek az esztelen harc,

nincs értelme már. 

Rájössz, hogy porlik az élet, 

hát magadba fonod az utolsó képet, 

míg benövi azt a vérző magány,

"25.-e Kerecsen ünnep második napja. Napkeltekor a kakas szavára felébred a csoda-boga szarvas, ki agancsa között hozza el az égi tűznek földi mását." 

Mert kell a fény, hogy lelked

az éjszaka rabságából kitörjön,

s szárnyalni tudjon, mint a sólyom.

Kell a fény, hogy megtisztulva

átkeljen minden ormon.

Mert kell a fény.  A vágy arra,

hogy tudsz repülni.

Vijjogva nekiszállni a napnak,

és a hajnali sugárnyaláb

nem talál majd lelki-vaknak.

Nagyon kell az áldott fény.

Elűzni Kara asszony rémét.

Hiszen minden ébredésben 

ott van a remény, 

hogy túléled a mai röpte végét.

Odakuporodom

- a jelképes fád alá is -,

mint egy gyerek.

Kicsi vagyok és elhanyagolt,

és úgy hívnak: Szeretet.

Divatba jöttem mostanában,

bár eddig is kamrákban háltam

- bevallom, elég mostohákban -,

de hirtelen nagyon kellek,

hát gyorsan szalonképessé tettek.

Leporolgatták rajtam az éves mázt,

újrafényezték a porcelánt.

Most kedvemre folydogálhatok.

Várnak kis, csillogó képeslapok,

előre gyártott szövegek,

és ezüstözött műfenyőkön

aranyban terpeszkedhetek.

Alatta pénznemekben mérnek,

s ha itt-ott felborul a mérleg

- az sem baj -,

ilyenkor sokkal többet érek

- hát nem panaszkodom -.

Mint a többi napon,

amikor arról álmodom,

hogy egyszer lesz majd tűz:

roppanó, igaz meleget adó

- cifraságok és álszeretet-mentes -

otthonom, 

ahol szívesen melléd

- vagy, ha akarod, beléd - 

kuporodom.

Lábujjhegyen

Ebben a kis maradékban, 

már öntörvényű leszek. 
Nem kérek, nem is kapok 
szívességeket.
Magamnak festek egeket, 
amennyi-amiből elég, 
szigorúan, csak annyit veszek. 


Nem vonz a zaj. 
Nem kell az érdek, 
de, ha kell, 
térden állva kérek érted,
ha szeretlek téged.
Akkor is, ha messze vagy, 
akkor is, ha itt közel, 
akkor is, 
ha nincs a homlokomra
rásütve a jel. 


Igen, kimondom amit gondolok. 
Mindig így volt. 
Miért most változtatnék rajta.
Igaz, így sokszor nem jut 
a köz asztaláról torta.


Jól van ez így.


Nincs kényszer adok-kapok,
ezért mindig csak azt teszem,
- ha tetszik, ha nem - , 
amit akarok. 
Cserébe viszont: 
szabad vagyok.