Gyors (futó) gondolatok

Nikotin tapasz tart apró cérnaszálon
A két világ közti lebegésben
Igaz, hogy az utolsó lövést már nem hallom
És megszokottá válik a lét az örök hányingerben.

Fáradozik az utcai lámpa nehezére esik pislogni
Utálja már azt a sok részeget akik támaszkodva
Levegőt levegőre kapkodva oxidációzva
Állnak meg görnyedve sárgát savasat hugyozni.

És ő még mindig bár egyre  laposabbakat villant
Meleg fényével, fényt vetve az emberi okádékra
Elnyomott cigik nyomát viselve testén éjszakákra
és évekre küszködik mert vasfejében egy pillanat.

Még várja még várja őket vissza
Értelmet ad szánalmas életének, hogy egy emlékkő
Egy nagyon felénk ártatlan csóknak
Vár egy végső, halálos utolsó randevúra.

Egy tollal kevergetem a vodka gin-es piám

Kék tinta csábít hogy felvágjam égett retinám

Áramvonalas test simul övem alá, cibál

Gyűlölöm a vékony száját és ahogy harapdál.

Néha én sem értem miért érzem hogy megcsallak

És hogy miért te jársz a fejembe ha bebaszok

Nem értem miért mondasz nemet mikor áthívlak

És mért zavar hogy a  helyeden mással smárolok.

És mikor elküldöm  az esti idegeneket

A pokol alá süllyedek bőgők mert nélküled

Kezemre megkötve fehérneműk tekerednek

Lehúznak és megkínoznak de nem felejtettnek

Szétreped, a fejem egy égő csikk vége

Láncdohányosként szívnak ahogy égek le

Érzem, hogy már kapar sistereg s elnyomnak

A jogát csak a jogát az ucssó szónak

Elnézem haját, mellét, és a derekát

Szemében a már elalvó szikra nyomát

És nem értem, de rí merev szemmel nézem

Ölemben az elfáradt rángatózó kezem.

Pedig ez pontosan az mint egy két éve

S gyötör hogy egyszer meglátom egy tükörbe

Azt kivé váltam, és már más lenne kezem

Mert véresre törném utált önarcképem.

Igazából jobb is ha parázsból füst lesz

Hisz már korom ízű a szám kik kóstolták

Tudják. Én csak bőgők, nem tudlak szeretni

Már te sem.. két csók közt el tudlak feledni.

ez az egész kapcsolatunk csak gyalázás 

az érzéseknek szaga van, lejárt romlás.

alvadt a vér ami a sebből csordogál 

kuss kuss, de ez a szív csak kalapál. 

nem leszek én az a srác aki..

de akkora bűn, ha nincs kedvem megfagyni?

csikorog a zár, bár asszem már le is rohadt.

visszaélsz visszalépsz, oda ahova nem szabad. 

két kézzel kapaszkodok mert leráz a kényszer 

pótutast ültetek helyedre, nem férsz fel.

jobb kezemben a kormány balban Dreher 

koncentrálok hátha egy kanyarban kiesel.

hajnal és fél és három, őrjöngve ébredtem
véres a mellkasom, izzadtsággal ömlik végig
hallom ahogy üvöltve lesz egyre kisebb a szívem.

állandó ígéretek és várni az el nem múló emlékeket
döntsd már el végre, hogy miért nem lehetünk együtt.
arih, arih én ettől az egésztől krvara félek.

szétszedi a szívem belülről a zene üvöltő basszusa,
köszönjünk el egymástól, és már most gyűlölöm magam,
de az eső szakad, kibeszakad  s szavak amiket képzelek ajkadra.

takaróm tépem, sikítva sípol fülembe a magányos éjszaka
te már megint mással vagy.. mond hogy a fszmba csinálod?
hányok ha más nyálán néha berúgva, megmérgez az illata.

mert fáj az eső, mert sós, egyre sósabb mi arcomra folyik,
mert már néma marad a csengő ami a postás kosarán zörög.
és chh már meg sem ismerlek, de gyönyörű lettél
köszönom a sok ezer nikotint bárcsak hallanád ahogy a tüdőm hörög

egyre hevesebben és egyre több váladékkal
minden alkalommal amikor rámpillantasz Azzal a mosollyal.

hajnal és fél és három
belehalt a régi merse
néha sír néha sír
alig alig látom