Gyors (futó) gondolatok

Vers
Mersinho•  2019. december 30. 18:19

Ismert vers rímeivel?

Sötét voltommal beszennyezlek
A legsötétebb borús éjen
Eddig voltál csak hófehéren

Fekete leszel ezután majd
Engedd el fehér szűzi árnyad
Fehérségedből fölcibállak

Remegni fogunk, nagyon fázva
Fekete ruhánkat tisztítjuk tintalével
Megpróbáljuk, könnyel, epével

De testünk így is tovább reszket
Illetem magamat sok váddal
Ostorozom magam csalánnal

Miért vittelek idáig a szerelemben?
Miért piszkítottam be árnyad
Hagyj itt magamra, elbocsátlak.

(Szenvedjek csak egyedül, téged kímélve,
Most már nagyon szánlak.)

 

 

(Kíváncsi vagyok, ki az aki rájön magától, minden segítség nélkül, hogy melyik versből lettek kiszedve a rímek... Akik már fórumról tudják, azok ne válaszoljanak erre..)

Mersinho•  2019. december 29. 17:19

Akinek nem kell

Akinek nem kell

Akinek nem kell
Szeretetem
Az hagyjon el
Mielőtt még
Nagyon megharagszom
És eljő a vég.

Mersinho•  2019. december 28. 19:15

Család anya lesz-e

 

Család anya leszek

Család anya leszek
Mondta volt egy nő
Azóta már feje ősz fő
S nincs egy gyerek se

Van ez így, hogy
Nem az lesz, mit akar
Az ember, s takar
Más dolgokat, mi viszont lesz

Mersinho•  2019. december 26. 12:23

Csacska-Macska versike

Csacska-macska

Ez az egész vers, mit most megírok
Nem ér fel többel,
Mint egy üveg csacska-macska befőttel.
Szótag számra, ritmusra nem figyelek
A rímekkel is ippeg, hogy be nem telek.
Magamtól jött, ez a versike
Talán nem lesz (nagyon) megvetve
Ha egy kicsit fújtok rája,
Azt még megbocsátom, csacskára-macskára.
Nem mondhatom, hogy szívemből jött,
De fejemből se lett volna több
Ez inkább macskám agyából pattant ki,
Aki csacska nagyon, mit most könnyű megállapítani.

Mersinho•  2019. december 22. 13:38

Vers átdolgozás

(Ez egy szabvers, és annak sajátos átírata. Sajnos mind régebben, és mind ma is eléggé figyelmen kívül hagyjuk, a szabadverseket, pedig vannak köztük gyöngy szemek is.)



Itt az átírat: 

Lelkek útja

Semmi sincs úgy. én nem szeretnék táncolni többé
Nincs olyan tánc mi új - lenne nekem.
Ciprusi táncosok se tudtak feltalálni,
Sem éneket, -nem kell nekem. Magam készítettem néha
sok szép dallamot
S azt hallgattam, vagy még azt sem. Csendesen. Az időm részét
homályban éltem le,
A rejtőzködő, szótlan felnőttkort.

E-sejtelem fagyos.-Mint aki néma és félelmetes úton sétál
éjszaka
És ott minden fényben lenne, - hatvan gyertya lángja ontaná
vad tüzeit
A senkinek...... mert nincs ott semmi sem. Lelkek, kísértetek útja ez!
S egypár lépés ezen az úton, s hamarosan szegény leszel,
te is
És öreg, elmélázott lelkedet, ebeknek vetik.

Igen- jó volt egykor minden: A tenger susogása,
meleg napsütés: aranyfényei................
Mi volt még kedvemre való, már elfelejtettem.
Boldog zsivaj volt nékem, ez a földi zene,
Átjárt, hogy megfagyasztott, megremegtem tőle, s hideg éjszakát
Képzeltem mellé...........-- S most már éjszakám:
Egyetlen kincsem. - Ne gondoljátok, nem sírok,
Sőt törölni akarom minden régi énemet, és még jobban elbúvni
elrejtőzni abban,
Ami még jár nekem. Mert ennyi még a jussom.
Hogy jobban megismerjelek, ki vagy? - Veszélyes vagy-e?
Kivel itt az úton oly rég szembenézek, rejtélyes császár:
Csendes elmúlás !

(Ajánlom, mindenkinek, hogy olvassa végig, és  eredeti változatot  is........)

 

 

Ez pedig az eredeti, Füst Milántól:

 

FÜST MILÁN: SZELLEMEK UTCÁJA

"Minden ellenemre van. Én nem kivánok többé táncokat,
Olyat nem tudsz mutatni pajtás, - nem olyat a knidoszi táncmesterek sem tudnak feltalálni,
Sem zenét, - minek nekem? magam csináltam egykor jó egynéhány dallamot
S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát sötétben töltöm el,
A mélyen elrejtező, néma férfikort.

E sugallat hüvös. - Mint aki csendes és veszélyes utcán járkál éjszaka
És abban minden lobogásban volna, - hatvan fáklya égne, ontaná vad lángjait
A semminek... mert nincs ott senki sem. A szellemek utcája ez!
S még néhány lépés benne s nemsokára vékonypénzű leszel magad is
És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik.

Szerettem egykor sokmindent: hajósok énekét,
Szédítő, teljes napsütés: aranyrózsáidat...
Mi mindent szerettem, már nem tudom.
Boldog forróság volt nekem a földi tűz,
Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát
Képzeltem hozzá... S ma már éjszakám:
Egyetlen teljességem. - Ne higyjétek, nem sohajtok,
Sőt feledni vágyom minden multamat s még inkább elrejtőzni, elmerűlni abban,
Ami még a jussom itt. Mert annyi jár nekem.
Hogy jobban megismerjelek, ki vagy? - Sötét vagy-e?
Kivel a sötétségben oly rég szembenézek, hallgatag király: rejtélyes elmulás!"

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom