eferesz blogja

A MERÜLÉS

Lelkedre beszélek szerves anyag.
Tudatalattid mélyén pislákol
őrtüzed, s te a felszínen bárhol
lángnyelvre vársz. Szellemeden kalap,
bűbájból készült átok, mirelit
– amelyen az ősrobbanás szele
megbecsteleníti a szűz, vele
egykorú, tabutémát. Erről csitt!
Ha nem akarod, hát ne beszéljünk
róla, de ezzel nincs elintézve
semmi se az égadta világon,
legfeljebb csak annyi, hogy az össze-
függések hajszálérhálózatát
aknamezőnek látod. Barátom?

Szemérmesen átéltem, még nagyobb
odaadással eljöttem csendes
gyászmiséjét; hallottam selejtes
életösztönöm szavát: angyalok!
Ennyire tellett a teremtménytől,
ez volt az első és utolsó hang,
amihez köze volt. Aztán Big Bang.
Sok rész hiányzik a történetből.
Gondolod? Megkérdezhettem volna
magamtól, hogy vagy? Őszintén, nem is
jutott eszembe, elfelejtettem.
Rengeteg tennivalóm közepette
elképzelhetetlen a megállás;
talán önmagam fejére nőttem.

KORLÁTOK

Találomra a Könyv miről szólhat?
– példabeszédei önmagukért
beszélnek, méghozzá rólam s rólad,
vagy kapcsolatunkról. Ez attól függ,
hogy éppenséggel ki a vadállat.
Saját naprendszered száműzött, mert
világodban melletted nem állhat!

Ki az öt szent sebbel megtöri a
fényt, hogy pallót tegyen a vakok és
látók szakadékához, élő halott.
Nem lehet hírnök a háza táján.
Belső hangja közömbösen hagyja
külvilágát. Bármit tesz, visszahat
rá, szenvedélyévé lesz az ármány.

EGYSZERŰ FELTÁMADÁS

Ilyennek születtél: világosság
a félhomályból, aztán sziluett.
Szerencséd forgandó, mint a rulett;
lényeged temploma meghazudtolt.
Igen, de a halál órájában
örökbe fogadom a szenvedést,
s magzatpózban ringatom álmaim.

Hepe Hupa egy téli hajnalon arra ébredt, hogy talán megmozgatta végtagjait, vagy éppenséggel a mozdulatlanság érzete töltötte el, esetleg ki se nyitotta szempilláját, illetve túl volt már a fizikai világ láthatárán, amikor meglátta magát összekuporodva, mozdulatlanul, ahogy a hópelyhek testét takaró kartonpapírra telepednek, hiszen mindennek rendeltetése van. Egyszerre könnyűnek érezte azt az életet, amivel már egy jó ideje azért nem azonosult, hogy ne legyenek belőle személyes problémái, de mindezt spirituális indíttatás nélkül tette, hiszen az sem tudta, hogy a világban már ez a jelző is megjelent. Ez számára természetesnek tűnt, és ő mindig aszerint cselekedett, amit a jelen pillanat kínált neki. Most is ítélkezés nélkül nyugtázta, hogy a hulló jégkristályok esőcseppekké alakultak át, és ezzel együtt levetette magáról a szétázott álommelengetőt. Szakálla megfigyelése után arra az elhatározásra jutott, hogy felkeresi a város egy bizonyos szegletét. Miután képzeletének erejével belebújt ünneplőjébe, és a felhők fölötti napfényből szívét csordultig töltötte, hagyta, hogy elteljen derűvel. Így indult útjára, mint aki jól végezte dolgát, bensőjében immár az égi táplálékkal, és ahogy útközben figyelmét az idő járásának áldozta, úgy haladt, láb láb után előre, mert számára világos volt az, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Szíve tudta, hogy merre tart, ezért nem kellett folyamatosan arra gondolnia, hogy miért is választotta ezt a bizonyos irányt. Mozgásban maradt, és ha a látszat mást is mutatott ő mindig a mostban volt. Miért írom ezt? Azért, mert az előző részből kiindulva a kedves olvasó joggal mondhatná azt, hogy Hepe Hupa teljesen elkalandozott, amikor elindult felkeresni egy bizonyos társadalmi csoportot, mert gondolatban nem azzal foglalkozott, hogy mi fog vele történni, amikor rájuk lel, hanem ő inkább a pillanatra fókuszált. Igen, ez igaz, de éppen ezen van a hangsúly, mert az a jó tervezés, amire nem görcsölünk rá, ugyanis ha esetleg elbotlunk, akkor úgy sokkal egyszerűbb felállni, ha hármas egységünkben (test-lélek-szellem) nincs fölösleges feszültség. Figyelte a felhők szaladását, hallgatta a szél énekét, és hálát adott annak, mikor a levegőből langyos áldás tette egészségesebbé arcpírját, tudniillik ez azt jelentette számára, hogy az ég madarai nem éheznek, pedig nem is vetnek, és még csak nem is aratnak. Ettől a felismeréstől még jobban eltelt jókedvvel, olyannyira, hogy ezt magával vitte mindenfele a nap folyamán, amerre csak járt. Így esett meg az, hogy amikor angyali hangot hallott, akkor már rögtön tudta, hogy egy örökkévalóságra megértette, hogy mit jelent adni és kapni, hiszen ennek az elragadó teremtménynek a szavai ezek voltak:
- Öreg, tudd, hogy örömmel kell elültetni minden magot!

Kihallgatások

Ima
Amikor elengedted kezeim,
napvilágot láttam.
Tüzet csiholtam s mégis csontjaim velejéig fáztam. 
Hallgatásodból faragtál és lám, hús-vér, ember vagyok.
Áruld el, hogy majd akkor részben, vagy egészen meghalok?
Tárd fel azt is, hogy mit fed e két szó: kozmikus eredet?
Hiszem, hogy te mindenbe belegőgicsélted nevedet!

Via dolorosa
Alighogy szabadultam a fagy éles karmai alól
és a vágy rügye táncra perdült dagadt rögeszméimben,
amikor te mindent egybevetve a koponyák hegyén
engem a kísértésre bíztál kedves kételyeimmel.
Így mondtad: beteljesedett! Egy latornak ez nem jelent
semmi jót. Féltem; csókolni kívántam az örömöket.
te voltál az első, ki utat mutattál a halálba,

aztán harmadnapon gördülékenyen megváltál tőle.
követőd lettem, mert reménykedtem a viszontlátásban.
Nem csalódtam benned, pedig, mint egy esküvői tányér
ripityára törtem, de aprólékosan felsepertél,
hogy újra színt vallhassak. Bevégeztetett! Kikapartál
a sárból, hogy én véremet megtisztítsam a széklettől.
Miért viszolygok még az egyenesen izzadó élettől?

Kötelék
Bőröm alá kerülhetsz, hogy üdítő itatód lehessek.
Engedd, hogy kirázzon a hideg, mert elvéreztetlek.
Most megkövezlek, te pedig bezúzhatod halántékom.
Fénysugarad leszek, te meg legyél az esti árnyékom.
Nevessünk! Zokogjunk! Bohóckodjunk! Zokogjunk! Nevessünk!

Tekintetedbe költözöm s te leleplezed titkodat,
kettőnket egy egyenlő és egyforma isten hívogat.
tövisszúród leszek, hogy te legyél hajnali rózsám.
Szóhoz se jutnánk, ha önfeledten szeretkeznék egy morzsán.

Korszellem
Változunk,
a megsárgult
törvénykönyvről
lefújjuk a port.
Lapozunk,
a keresztelővel
együtt
megtartjuk a tort.

Transzmutáció
Fehér karvalynak születek
zöld testű kék égre.
Bíbor karddal megvívok
a fekete halállal.
Aranykehelyből iszogatok
ezüstkanállal.

Jóslat
Ne érdekeljen,
hogy ne akarj határt szabni az aránynak;
ne izgasson, hogy
időben hallgasd meg szavát a szamárnak.

Kalauz
átölelsz akkor, mint fájdalmas
anya szerető fiát,
és berepülsz védtelen
rengetegem sűrűjébe, hogy
egy szende bűbájos kunyhóban
átadd nekem a vadság
szerető fogsorát: az
örök áramló energiát?
(kérdezem és lehullik vértem,
végleg hozzád értem!)

Pax
Az idei kalász kifakad és
bizony a szőlőszemek sem ritkák;
lecsúszott kulisszáidban nép-
viseleted díszkoszorús hullazsák.
Elég! Vedd elő természetes
permetszered: összekulcsolt tenyered.

Tettetett létezés
Hogy lehetséges, hogy csak
neked van kanonizált
teremtés történeted,
amikor óriások
és törpék hintáznak a
világűr pókhálóján?

A tudományos körökben elfogadott
evolúciós elmélettel
miért hazudod
a tömegsíroknak azt, hogy őt
mindhalálig szereted?

Búgócsiga
Sík-kert-tett-tét-tél-lét-kör-
tőr-rév-vér-rom-moly-lyuk.
Hangzatos szócsatákban
fuldokolva forgunk!

Örömhír
Siratom a kovásztalan földet,
húzok rá kéket, és teszek zöldet.
Mosolyra derítem kesernyés
szívedet, beváltom ígéretemet.

Paradisus
A régészeti leleteknek nincs semmi jelentősége;
a kronológiában világít a lélek műve.

Veritas
A növények csendesek,
az állatok dalolnak,
az emberek zajongnak!

Befogadás
Eddig voltam, hogy élvezzek.
Leszek, hogy ezután is létezzek.

Örökbefogadás
Csak megsúgom, az aranymetszés nem
arról szól, hogy kicsoda az első emberpár;
az összhang törvénye ennél nemesebb:
szerelmem benned ne essen kár.

Játszma
Elkezdtem, ha van kedved, magadénak
mondhatod, de ne jelentsd ki:
ez csak a te napod. tudod mit?
Legyen meg a te akaratod.

http://undergroundbolt.hu/fatyolmeret

Opálkertedben a lépték nyomán méz csörgedez,

most ez is, az is vagyok szent helyeden, itt minden

nélkül, minden mindennel összeér. Természetes

elégtétel szökdel kutacsodról kutacsomra.

Sajátomnak tekinthetném ezt a harmóniát,

prűd áhítattal láncolhatnám mirigyeimhez,

rabtársa lehetnék a teremtő Szabadságnak,

olyannyira, hogy megvakulnék drága fényedtől.

Unikornis! Ellentétek egysége! Oroszlán!

Nélkülözésektől megváltott egyetlen Jászol!

Oltalmazz, hogy mindenkor hálás oltásod legyek.

Uram pehelykönnyű hálámat eléd helyezem,

nem terhellek tovább végzetes panaszaimmal.

Odúdba térek, a lyukba, ahol tűzmadarad

sikolya hamuvá válik és ismét életet

pólyáz. Ott maradok, ott maradok visszhangodban,

reggeltől pirkadatig, szemem fénye megszokja

olcsó napkoronádat, térdre borult előtted

ocsús búzakalászod. Uram ezzel tartozom

magasságos mivoltodnak: vedd áldozatomat.

Neked ismerős kell legyen a tékozló fiú

– idegen, országod határát nem lépheti át –,

barátodként tisztelsz Te minden önállóságot.

Utálatot már nem érzek irántad, és hálám

sóhaja tudatára ébredt, hiszen hozzád ért.