eferesz blogja

Gyerekeknek
eferesz•  2015. május 15. 00:51

Hepe Hupa életöröme

Hepe Hupa egy téli hajnalon arra ébredt, hogy talán megmozgatta végtagjait, vagy éppenséggel a mozdulatlanság érzete töltötte el, esetleg ki se nyitotta szempilláját, illetve túl volt már a fizikai világ láthatárán, amikor meglátta magát összekuporodva, mozdulatlanul, ahogy a hópelyhek testét takaró kartonpapírra telepednek, hiszen mindennek rendeltetése van. Egyszerre könnyűnek érezte azt az életet, amivel már egy jó ideje azért nem azonosult, hogy ne legyenek belőle személyes problémái, de mindezt spirituális indíttatás nélkül tette, hiszen az sem tudta, hogy a világban már ez a jelző is megjelent. Ez számára természetesnek tűnt, és ő mindig aszerint cselekedett, amit a jelen pillanat kínált neki. Most is ítélkezés nélkül nyugtázta, hogy a hulló jégkristályok esőcseppekké alakultak át, és ezzel együtt levetette magáról a szétázott álommelengetőt. Szakálla megfigyelése után arra az elhatározásra jutott, hogy felkeresi a város egy bizonyos szegletét. Miután képzeletének erejével belebújt ünneplőjébe, és a felhők fölötti napfényből szívét csordultig töltötte, hagyta, hogy elteljen derűvel. Így indult útjára, mint aki jól végezte dolgát, bensőjében immár az égi táplálékkal, és ahogy útközben figyelmét az idő járásának áldozta, úgy haladt, láb láb után előre, mert számára világos volt az, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Szíve tudta, hogy merre tart, ezért nem kellett folyamatosan arra gondolnia, hogy miért is választotta ezt a bizonyos irányt. Mozgásban maradt, és ha a látszat mást is mutatott ő mindig a mostban volt. Miért írom ezt? Azért, mert az előző részből kiindulva a kedves olvasó joggal mondhatná azt, hogy Hepe Hupa teljesen elkalandozott, amikor elindult felkeresni egy bizonyos társadalmi csoportot, mert gondolatban nem azzal foglalkozott, hogy mi fog vele történni, amikor rájuk lel, hanem ő inkább a pillanatra fókuszált. Igen, ez igaz, de éppen ezen van a hangsúly, mert az a jó tervezés, amire nem görcsölünk rá, ugyanis ha esetleg elbotlunk, akkor úgy sokkal egyszerűbb felállni, ha hármas egységünkben (test-lélek-szellem) nincs fölösleges feszültség. Figyelte a felhők szaladását, hallgatta a szél énekét, és hálát adott annak, mikor a levegőből langyos áldás tette egészségesebbé arcpírját, tudniillik ez azt jelentette számára, hogy az ég madarai nem éheznek, pedig nem is vetnek, és még csak nem is aratnak. Ettől a felismeréstől még jobban eltelt jókedvvel, olyannyira, hogy ezt magával vitte mindenfele a nap folyamán, amerre csak járt. Így esett meg az, hogy amikor angyali hangot hallott, akkor már rögtön tudta, hogy egy örökkévalóságra megértette, hogy mit jelent adni és kapni, hiszen ennek az elragadó teremtménynek a szavai ezek voltak:
- Öreg, tudd, hogy örömmel kell elültetni minden magot!

eferesz•  2015. január 6. 01:08

Hepe Hupa esete az örömlánnyal

Hepe Hupa egy esős reggelen saját tekintetében észrevette – mert ő is, mint mindenki más meg volt áldva az ősi talentummal, tudniillik egyik látószervéből átlátott a másikba –, hogy szakállának egyik egyede megváltoztatta a színét. Ekkor villant be neki, hogy ezt a pillanatot mindenképpen meg kellene ünnepelni, mert mégiscsak egy igen fontos esemény az ember életében, ha a szakállával történik valami különleges. Elhatározta, hogy ideje lenne felkeresni azon lényeket, akik valaminek fejében örömet osztogatnak, de ugyanakkor, hosszú álmatlan éjszakákon, vagy nappalokon át, bensőséges szeretet után sóvárognak. Szépen, a természet adta lehetőségekkel élve megmosakodott, és belebújt ünnepi ruhájába, abba, amit naponta magára öltött – természetesen csak képzeletben, mert istenigazából ettől ritkán vált meg, tulajdonképpen minden héten egyetlen egyszer. Ez a becses darab egy zsákvászon volt, az egyetlen öltözéke, amiben jól érezte magát, és a felhők fölötti napfényből szívét csordultig töltötte, majd derűsen elindult a város azon szegletébe, ahol megtalálja a fentebb említett teremtményeket. Így mendegélt, lépésről lépésre, és már nem is emlékezett arra, hogy miért is koptatja az aszfaltot, mert figyelmét teljesen az idő járásának szentelte. Nem is vette észre, hogy mikor érte el az élvezet fellegvárát, csak annak örült, hogy újra köszöntheti a melegséget árasztó ragyogást. Ebben a pillanatban történt meg vele az, hogy egy csodálatos hölgy – de ez csak természetes, hiszen számára mindenki egyformán szép - hozzászólt.
– Mit akarsz te aszalt szilva, csak nem kefélni? 
– Hogy? – kérdezte Hepe Hupa, mert nem értette ezt az élethelyzetet, valósággal kizuhant a jelen állapotból.
– Oké, ha van pénzed, akkor nem bánom. Van? – kérdezte a hölgy.
– Van – válaszolta Hepe Hupa –, de én csak szeretetet...
Nem is tudta befejezni a mondandóját, mert ez a szép hölgy elküldte őt a jó édes anyjába
Hepe Hupának, ahogy az óramutató állása változott, még sok ehhez hasonló élményben volt része, de egyszer csak azon kapta magát, hogy elméjének ketrece egy fiatal lány ölében fekszik, arcát pedig selymes ujjak simogatják, és egy angyali hang így szól hozzá:
- Öreg, tudd, hogy örömmel kell elültetni minden magot!
Ennek hallatán Hepehupa lecsukta szemhéját, és már mindegy volt számára, hogy kinek a könnycseppjeit érzi nyelve hegyén.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom