LÉLEKBULVÁR

A MERÜLÉS

Lelkedre beszélek szerves anyag.
Tudatalattid mélyén pislákol
őrtüzed, s te a felszínen bárhol
lángnyelvre vársz. Szellemeden kalap,
bűbájból készült átok, mirelit
– amelyen az ősrobbanás szele
megbecsteleníti a szűz, vele
egykorú, tabutémát. Erről csitt!
Ha nem akarod, hát ne beszéljünk
róla, de ezzel nincs elintézve
semmi se az égadta világon,
legfeljebb csak annyi, hogy az össze-
függések hajszálérhálózatát
aknamezőnek látod. Barátom?

Szemérmesen átéltem, még nagyobb
odaadással eljöttem csendes
gyászmiséjét; hallottam selejtes
életösztönöm szavát: angyalok!
Ennyire tellett a teremtménytől,
ez volt az első és utolsó hang,
amihez köze volt. Aztán Big Bang.
Sok rész hiányzik a történetből.
Gondolod? Megkérdezhettem volna
magamtól, hogy vagy? Őszintén, nem is
jutott eszembe, elfelejtettem.
Rengeteg tennivalóm közepette
elképzelhetetlen a megállás;
talán önmagam fejére nőttem.

KORLÁTOK

Találomra a Könyv miről szólhat?
– példabeszédei önmagukért
beszélnek, méghozzá rólam s rólad,
vagy kapcsolatunkról. Ez attól függ,
hogy éppenséggel ki a vadállat.
Saját naprendszered száműzött, mert
világodban melletted nem állhat!

Ki az öt szent sebbel megtöri a
fényt, hogy pallót tegyen a vakok és
látók szakadékához, élő halott.
Nem lehet hírnök a háza táján.
Belső hangja közömbösen hagyja
külvilágát. Bármit tesz, visszahat
rá, szenvedélyévé lesz az ármány.

EGYSZERŰ FELTÁMADÁS

Ilyennek születtél: világosság
a félhomályból, aztán sziluett.
Szerencséd forgandó, mint a rulett;
lényeged temploma meghazudtolt.
Igen, de a halál órájában
örökbe fogadom a szenvedést,
s magzatpózban ringatom álmaim.