Klaudia hangja
Macska a templomban
Nyáu úrfi felöltözött,
cicanyakkendőt is kötött,
öltönyébe is belebújt
bajszot pödört, púderbe nyúlt.
Vasárnap van, szól a harang,
megzendül az orgonahang,
cica fiú el is indul,
templomba megy, nagyon izgul.
Először megy tornyos házba,
azért van ő oly nagy lázban.
Mit lehet ott enni, inni,
mit lehetne hazavinni?
Megérkezik a sokaság,
bajszos úrunk besomfordál,
amit hall az úgy meghatja,
könnyeit is csalogatja.
Ám ekkor hát mit lát szeme,
Cini egér őkegyelme,
lábak alatt kergetőzik,
felmászik a mennyezetig.
Nosza rajta, Nyau úrfi!
Hogy lehet ezt csak úgy nézni?
Cincogást az orgonahang
elnyomja, ő mégis hallja.
Ugorj, fordulj, kapd el gyorsan!
Macska úrunk fel is horkan,
mancsot kitol, rugaszkodik,
egérhúsért imádkozik.
Huss, ott terem egy állványon,
tovább, feljebb a létrákon.
Egér a templom teraszán,
hippel-hoppol az orgonán.
Mi e ricsaj, hangszerkacaj,
farcs és zaj és cincin, ó jaj?
Kandúr úrfi győztes lovag,
billentyűkön táncol, nocsak.
Elkapja az Úr-zaklatót,
s a teraszon büszkén trónol.
Üdvrivalgás járna neki,
zsákmányát hát meglengeti.
Ám gallérját megragadják,
hiába a hetyke nyivák,
kihajítják a templomból,
őt, a hősen imádkozót.
A katica ruhája
Kis katica búbánatos,
minden bogár csodálatos,
ám neki a ruhácskája
pötty nélkül virító sárga.
Hová legyen, mit tehetne,
piros ruhát hol szerezne?
Ki tud pöttyöt írni rája,
ne csúfolja erdő szája?
Kérdezgeti fától, fűtől:
Ki hallott gúnyafestőről?
Ki segíthet, hol találja,
a megoldást ki ajánlja?
Se a csiga, se a szöcske
sem az erdő hegedőse,
sem az erdei szamóca,
se a gomba, a galóca,
sem a harkály, sem a róka,
de még a fecsegő csóka
sem tudja a színkeverést.
Add hát fel a reménykedést,
tanácsolja minden állat.
Bogárkát eszi a bánat.
Ám egy éjjel csoda folytán
ráhuhog a bagoly egy fán.
Huhú, ismerem én búdat,
kaphatsz piros ruhát, újat,
a pipacs majd szívből adna
szirmaiból - így biztatja.
Az egérnek farkincája
pöttyöket festene rája,
pocsolya lenne a festék,
napon száradna a pecsét.
Kis katica megfogadja
a tanácsot, nem vizsgálja.
Elmegy rögtön a pipacshoz,
kap is egy szép virágszirmot.
Örömében illeg-billeg,
lám mily piros szoknyára lelt.
Megkeresi az egérkét,
otthonában Cin legénykét.
Elmeséli nagy-nagy baját,
farkincás hallgatja szavát.
Ecsetfarkat tócsába márt,
bepöttyözi szép ruháját.
Elkészült a Kati-gúnya,
Elapad az erdő gúnyja.
Peckesen jár kis katicánk,
nem szégyelli többé magát.
Hirtelen nagy dörgés támad,
esik, zuhog,patak árad,
elázik a kis katica,
eltűnnek a pöttyök róla.
Elúszik a szép ruhája,
nem mehet ő többé bálba,
újra sárga, pötty nélküli,
így őt senki nem becsüli.
Potyognak a bogárkönnyek,
most már senki nem segíthet.
Ám egy kati-fiú, merész,
meglátja kati-menyecskét.
Ó mily becses, különleges,
sárga, folttalan, mily kecses,
te vagy a legszebb katica
akit láttam én valaha!
Így kiált a szepegőre,
meglepődött remegőre.
Szép vagyok és különleges?
Ó, mily nemes, ó mily kedves!
Katica úr megöleli,
a kis sárgát megtiszteli.
Feleségül kéri szépen,
lagzijukba gyere vélem!
Kiút
Valami kellene az elérhetőségből
fakadó közöny kiszáradt cserepébe,
valami tébolyult és veszett őrültség,
ami visszatérít a megszokottság,
a pongyolaság levetkőzéséhez,
valami körvonalazottan érzelmes,
értelmes, felkavaró vibrálás
a hátad közepétől a lábujjadig,
oda és vissza, le és fel,újra és újra,
hogy érezd a folyton útonlevés
gyönyörét, az örök körforgásban
rejlő és abból kipattanó energiát.
A megérkezés megállás. Mozdulatlanság.
Elmúlás. Elesés. Minden céltérés
hidegségbe fagyott forrás és elégés.
Lassú és egyenletes halálba fordulás.
Minden megszűnésének axiómája.
Csak a folytonos mozgás termékeny.
Utazz! Haladj bennem és magadban!
Tervezz és végezz!
Élj! Éljek!
Nesztelen távozás
Mintha küldetést hajtana végre,
omlik le vállaidról a súly,
amikor elapadnak a szavak,
és frissen érkezik a csend.
Nem kell magyarázni semmit,
csak egy messzi fényvillanás,
melyet már nem lát senki,
és lassan helyreáll a rend.
Hallgat az ajtó, az ablak,
a csengő már rozsdanéma,
az utolsó hang még az enyém,
egy békésen ölelő ima.
csak enyém
féltelek
ahogy festmény a színeket
képeken glóriát a szentek
burokba zárnám álmod
rádteríteném az arcom
ne szomorítson az alkony
körédfonnám karom rácsnak
ne bánthassanak az árnyak
mert féltelek önzőn
kalitkába zárnám lényed
csak nekem játssz öröklétet