Klaudia hangja

Személyes
detukla•  2019. július 2. 11:30

Időtlen találkozás



Az elsők között tartottam számon
a felemelők véges sorâban,
döntő szívveregető-trófeám
neki osztottam gondolatban.
A köztes idő nem is létezett,
láttam, mint régen, mégis újra.


Arca barázdái csak mélyültek,
nem kúszálta az idő vaskarma.
Ingként sárma, mosolyból nyakkendő,
diszkrét a szó is, mely morálból nő.
Csaták és harcok, szomorkás derű,
az árnyék a létet nem teríti le.


Ki az, ki foltot festene a fényre?
Sárt az emberségre, feketét fehérre?
Ki az, ki titokban másokat simogat,
házakat cserélget, más szíveken matat?
Ki szedte virágát, s vázába nem rakta?
Az legyen megvetés eszköze és tárgya!


A teher nagy rakomány, de megoszthatod,
nem vagy teknősbéka, hogy csak magad hordozd.
Karjaidat tárd szét, élesítsd látásod.
Nyílt és befogadó szíved, mint az égbolt.
Égesd el a kételyt, a hamuját szórd szét,
Az elvárás erőd, múzeumi portréd. 

detukla•  2017. július 16. 23:02

Kötődés

Naponta kibontalak
és újrakötlek
mint egy szvettert
hajdan a nagymamám.
A szemedet egy szem 
sem adja vissza,
egy minta sem tükrözi
arcodat.
Nem passzol rád az 
eloldódott idő.
Hiába számolom, bogozom
a múlt fonalát,
mindig elszakad
valahol.
És naponta újra
forgolódnak a tűk.
Nem, nem adom fel!
Meg akarlak kötni!
Ha a kibuggyanó vér
vörös borrá érik az éjben,
tudni fogom,
hogy nincs tovább.
De addig el kell készülnöm Veled!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom