Klaudia hangja

detukla•  2019. augusztus 28. 22:31

Lámpaláz

 

Anya azt mondta,
lámpalázat kap,
ha sok ember előtt
kell beszélnie.
Csak azt nem tudom, 
miért az emberek előtt 
lesz allergiás 
a lámpafényre...
És ha bemegyek
legelső nap 
az osztályba
a sok gyerek közé,
én mire leszek majd
allergiás?

detukla•  2019. augusztus 4. 23:58

Szembe rejtve

A szemeimbe fektettelek.
Zord világok szomorúságát szépíted.
Te világítod szerethetővé a bűnt,
s a terhemet Terajtad hordozom.
Mosolyod könnycseppeket sző kristállyá.
Tekinteted szemhéjaim alá
tükrözi az eget,
s a horizontok mögé látlak,
amikor megébredsz,
és a szívemig nyújtózol.

detukla•  2019. július 2. 11:30

Időtlen találkozás



Az elsők között tartottam számon
a felemelők véges sorâban,
döntő szívveregető-trófeám
neki osztottam gondolatban.
A köztes idő nem is létezett,
láttam, mint régen, mégis újra.


Arca barázdái csak mélyültek,
nem kúszálta az idő vaskarma.
Ingként sárma, mosolyból nyakkendő,
diszkrét a szó is, mely morálból nő.
Csaták és harcok, szomorkás derű,
az árnyék a létet nem teríti le.


Ki az, ki foltot festene a fényre?
Sárt az emberségre, feketét fehérre?
Ki az, ki titokban másokat simogat,
házakat cserélget, más szíveken matat?
Ki szedte virágát, s vázába nem rakta?
Az legyen megvetés eszköze és tárgya!


A teher nagy rakomány, de megoszthatod,
nem vagy teknősbéka, hogy csak magad hordozd.
Karjaidat tárd szét, élesítsd látásod.
Nyílt és befogadó szíved, mint az égbolt.
Égesd el a kételyt, a hamuját szórd szét,
Az elvárás erőd, múzeumi portréd. 

detukla•  2019. június 13. 11:35

Sárkányvers

Unatkozik a kis sárkány,
illeg-billeg kisszék hátán.
Füsttel firkál a kék égre,
bubit húz egy bot végére.


Üres üstbe búj´, hogy keresd,
s virágokból főz majd levest.
Fürdőkádban elmosogat,
cipőkefével mos fogat.


Ágya lesz egy falevele,
horkolása dallam, zene.
Álmaiban csillámporos
csodákat lát, az bizonyos.

detukla•  2019. június 13. 10:31

Démonok

Nem bántani akartalak,
harapásom nem neked.
Démonokkal küzdő nappal
az értelem bereked.
Szó és szem mind virág és kard,
lélekszelő, hintaágy.
Érzékeknek lobogója
húsodba is belevág.
Dióba zárt titkok nyitja, 
ismeri már a világ,
lettem volna süket és vak,
nem lenne most annyi gát.
Mikor már csak kínbuborék
ölel körbe, s nem karod,
késeikkel felszabdalnak,
s megölnek a démonok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom