chillly24 blogja

Bámulom az unt fejeket,

Én innen el, nem mehetek, 

Pulzálnak járnak kelnek, 

Bánatot hoznak szívemnek. 

Mind csak álmatag, 

Éppen hogy élnek,

Pedig ha tudnák, 

Ma a cél is már egyedin terem.

Hozz szemükbe fényt Napsugaram,

Életunt embereket nem kedvelem, 

Próbálkozni lehet, de nem érdemes, 

Hiába sírnám tele értük a lelkem. 

Kenyerem kenem, a ma más lesz, 

Érzem hogy fáj, összegyűlt egy könny, 

Perlekedni nem kell, fejem leszegem, 

Kicsit még pihenek, helyettetek szédelgek. 

Egy vagy a sokból,

Ne feledd, 

Ha letépnek, 

Mint a hidra, új fej nő.

Ne élj egóból, 

A hírnév utolér, 

Hiába közelít a fény, 

Ez kártékony. 

Ápold kapcsolataid, 

Fényed különben elvész, 

Lehetsz bármily izzó csillag, 

Ha nem mosolyogsz vissza még. 

Mindenki pótolható, 

Még az is, akiről nem hiszed, 

Pöttyök vagyunk, aprók, 

Annyira vagy értékes, mint a napnyi törődésed. 

Csendet csókolsz vállamra,

Jön már a hideg pára, 

Belédfúrom arcom, 

Kezed összefonódik hátamon. 

Piheként libbennek a fagyos reggelek, 

Reggelizünk egymással szemben,

Csókkal köszönök búcsúzóul, 

Zúzmara a pillámon tőle lehull.

Csak Téged látlak, 

Örök nyár ölel, 

Lelkem lelkedben ébred, 

Mint karom a karodban reggel.

Csak csodálom perceink létét, 

Szívem kellemesen dorombol, 

Nem kutatom más csillag fényét, 

Számomra te vagy az, aki tündököl. 

Tollpihék vagyunk,

Kiket egymáshoz fújt a szél, 

Kavargunk s borzolódunk, 

Mások s magunk kedvére. 

Te színes, én pöttyös,

Mindenkié más, 

Mégsem érzem hogy börtön, 

Hogy másnak látsz! 

Pihéid hol fájnak s marnak, 

Máskor vigasztalva akarnak,

Néha szétmarcangoljuk egymást. 

Mégis lelked oly könnyűvé emel, 

Nem érzem tehernek másságunk, 

Mert ölelő karod kárpótol, 

S szíved titkos melege. 

Csókod tüze néha megperzsel, 

S pilléim megremegnek,

Lábam néha összecsuklik,

De forró szeled újra a magasba emel! 

Azt hittem nem szeretlek,

S el tudlak hagyni, 

Hogy a kötődés nem ily gyengéd, 

S könnyű másra gondolni. 

Neked volt igazad:

Szerelmes vagyok, 

S csak téged látlak, 

Hiába a mások vágya.

Hogyan lehet így szeretni, 

Hogy sünök módjára összegömbölyödünk,

Ha ego-vihar idején egymáshoz érünk,

S egymás kérgét megsértjük?

Minden szerelem más, 

Nincs semmi kifogás, 

Így kell elfogadni mindent, 

Hogy aztán ne szurkáljuk egymást!