chillly24 zavaros élete
Fagy a tavon
Fagy ül már a nagytavon,
Elöntötte a béke és nyugalom,
Csend van már,
Elhalt a kedves madárdal.
Megjött a tél,
Nem sebbel és lobbal,
Csak a magányba fagyott szívével,
S magába altatja álmod.
Szívem áthatja a szomorúfűz bánata,
Imádom nézni ahogy lelóg az ága,
Télen nyáron egybeforrok érzelmeivel,
S világoszöld ék-leveleivel.
A bús tó hol még ébren hullámzik,
Mélykék dallamon játszik,
S árasztja alvó halai nyugalmát,
Horgászok: teázzatok ma otthon már!
Kopár hegyek a túloldalt,
Fái oltalmazzák a szarvasokat,
S bújtatják hóvirág s kikerics fejeit,
Maradjatok még, várjatok odalent.
Felhős kék ég odafent,
Szelet küld nekünk idelent,
Fújja, fújhatja is kóctengerem,
Szőke fürtjeim mint szomorúfűz,
Kiállják hideged.
Békés jeges víz a tavon,
Elúszik rajtad gondolatom,
Kéked ábrándjaidba vonnak,
S megjelenítlek egy óvatos dalban.
Fekete csillag
Lépünk, haladunk előre,
Nyomunk fennakad
Az idő homokjában.
Utunkat keresztezi sok nyom,
Van ki követ,
S aki pillanatra megállít,
Sosem tudhatod mire számíts!
Utad felett fekete csillag lebeg,
Jelzi merre van a szíved,
Irányodat el ne téveszd.
A forró homok megsebzi talpad,
Hólyagok közt felfuvalkodva,
Kacsázni jobbra-balra,
Eh, de fárasztó..
Csillagom csak ragyogj nékem!
Légy útjelzőm egy életen,
Sivár lenne nélküled életem.
Fényed kitölti lelkem bugyrait,
S forrósággal tölti ki szívem,
Méltóságot ad, s szerénységet pumpál,
Tiszta ereimbe, amiben fekete fényed pulzál!
Lelj békét..!
Lelke lelkében megnyugvást talált,
Szeme szemében csillogásra vált,
Kéz a kézben összeforrt,
Így vagytok ti, így voltatok.
Telt az idő, s a forró nyár
Őszbe takarta bánatát,
Eltolta kezed némán,
Majd odabújt csalogatva hozzád.
Nem jó ez így,
A szívek csak esnek kelnek,
Egymás felé nyújtják kezüket,
De a vad tél jege marja szét őket!
Az egyik lélek félelemből nem szeret,
Mi lesz ha teljesen beleszeret?
Mi lesz ha odaadja magát?
Véget ér a fiatalos zsibvásár?
Ezért oly kár..
A másik lélek szeret, nagyon komolyan,
Mástól se lenne boldogabb,
Csak ha megbeszélnék a gondokat,
S örök támasza lehetne kedvesének.
Fájó teher cipelni ezt,
Még megannyi mázsa kő várja,
Hogy cipeljük fel a padlásra,
De ne tedd!
Hagyd a köveket másra,
Gondolj a tavasz hívó szavára,
S feledd a tél kegyetlen emlékét,
Légy önmagad, lelj kérlek békét!
Csabinak 🖤
A tánc vége
A királynő elfáradt,
Leült a bánat szavára,
A király máshol van,
Csak kergeti az álmokat.
Táncuk most véget ért,
Elmúlt már a forgás,
Maradt a keserű szédülés,
S a holt fájdalom.
Koronád leveted,
A királytól elrejted,
A téli széltől kifehéredett lelked,
S békédet ím nem leled.
Rongyod elfoszlott,
S porrá hullott szerelmed,
Már csak fajdalmad kel fel,
S az összetört szíved.
Szemed fátyla elsötétült,
Kiégett szelídséged,
De félelmeden felül vagy,
Az erőd kemény mag.
A fehér király feladta,
Nem hoz boldogságot holnapra,
Csak játszik az élet értelmével,
S közben vakon tagad mindent.
Mi jöhet még?
Új világ és felejtés,
De tudd mindig honnan
S ezután hová lépsz!
Esztinek 🖤
Elölről
Kezedet már nem látom,
Elnyom az álomtalan álom,
Ami nyomokban szerelmet tartalmaz,
Téged feledlek benne komoran.
Horkantok ígéreteiden,
Remegek a közös múlton,
Könny csordul álmainkon,
Nevetek már az egész ostobaságon.
A szerelem csodás és fáj,
Hagyni kell menni a maga útján,
Ami előttünk van, még homály fedi,
De sosincs késő egy új szerelmet elkezdeni!