chillly24 zavaros élete

Apró virágként az ugaron lenni,

Oly fájdalmas, 

Döngicsélő méhek súlyukkal elnyomnak, 

Megszokták a dudva ólmát. 

Szürkék közt színesnek lenni, 

Dalt ontani s csendben maradni, 

Illeszkedni, de önmagamat adni, 

Oly fárasztó. 

Életünk csupa hézag s űr, 

A mások fájdalmát töltjük ki mi, 

Feledteted vagy sem, 

Sokan nem lépnek túl ezen. 

Virágként illatozni, 

S magunkat óvni 

Egyszerre nem lehet, 

Vagy célpont vagy, pajzs vagy. 

November van,

A lelkem stagnál, 

Csak virágim virítanak, 

A köd leszáll. 

Elszálltak színes tollasaink, 

Csak a cinkék csipegetnek, 

Édesek és gügyék, 

Kedvem mégis csendes. 

Tintámat befagyasztja a hideg, 

Torkomra hűlt a szikrázó szó, 

Magamba nem fordultam, 

S rosszul sem vagyok, 

Csupán a hideg csókja elkapott. 

Szép az ősz, szeretem, 

De oly nagy a csend, 

Szinte, mint egy temetésen. 

Elbúcsúzunk nyári melegektől,

Elfordulunk kellemes helyeinktől,

Hogy forró teába sírjuk lelkünk, 

Eltűnt a zsizsgés, elmúlt a jó kedvünk. 

Miért nyújtasz kezet nekem,

S neki miért nem? 

Nem egy anyánk s apánk, 

Ahogy vele sem. 

Idegenek vagyunk ugyanúgy, 

Mint egyikünk másikunk.

Ne tegyél kivételt velem, 

Mert valahonnan ismersz engem. 

Ebből áll a nagy gubanc, 

Ki kit ismer előrehelyez, 

S nem adjuk meg esélyét, 

A hős egyenlőségnek. 

Szürkén bólogatsz, 

Hejj, igaz a beszéd, 

Tetteden nem változtatsz,

Hiába helyesli elméd. 

Nem kérek én senkitől különbözőséget, 

Egy vagyok a sokból minden körülményben,

Nyisd ki szemed kérlek, 

S kerüld a felesleges kiemeléseket! 

Földig ér a fűz szoknyája,

Olyan mint egy puli bundája, 

Eltakar titkot, szerelmet, 

Csókot, ölelést, félelmet.

Lehet én is itt ülnék veled,

Így eltakarnám világtól érzelmem,

Csak a most létezne, 

És a vágytól heves kezed. 

Vajon ifjú szíved meddig keresne? 

Nem lennék túl vén neked?

Arcom gödrei lassítanák szíved, 

Biztos, hogy én kellek neked? 

Sok kérdés mind egy fűztől, 

Ne is válaszolj, csak takard el 

Törzsed keblén heverőket, 

Rejtsd el érzelmeim mellé őket! 

Szemedben látom lelked,

Értem remeg, 

Nem bírja elviselni, 

Ha nem érezhet engem. 

Szikra pattant,

Szívből szívbe, 

Őrzöm titkunk, 

S átjár melegsége. 

Féltő karod, vajon csak vágy? 

Mi lenne, ha megszámolnád:

Szememben az arany pöttyeim? 

Várj még, zavarban vagyok megint!

Szemünk villan újra,

Tekintetünk egymást fürkészi, 

Te engem akarsz, 

S én nem merek rád nézni. 

Ahogy elfordulsz, újra leslek, 

Tudom, hogy tudod, hogy kereslek, 

Hisz ez oda vissza működik csendben, 

Te az én titkom, én pedig a virágod lettem.