chillly24 blogja

Szeretném megtalálni a másik felem,

Bár nem is keresem, 

Midőn van nappal s éj, 

Úgy vágyom megértő kegyét. 

Egyedül szállni a fellegekben, 

Oly magányossá teszi lelkem, 

Hiába a szépek csodája, 

Ha egy személyre terítek vacsorára. 

Támogatás nélkül menni előre, 

Ez volt mindig amíg élhettem,

Néha magával ránt a bú, 

S kár ilyenkor bármi szó.

Lelkem holnapra összefércelem, 

Nem lesz látható semmi érzelem, 

De most hadd könnyezzek kicsit még, 

Megszoktam, hogy nincs semmi segítség.. 

Futó napok,

Mint a homok, 

Lábam belesüpped,

Holnap majd hozok, 

Hozok egy nagy könyvet,

Majd a sarokban olvasok.

Kedvenc teám lesz a társam,

Mindig is imádtam, 

Lábamat kényelmesen tenni,

De nem ma fog bekövetkezni.

Az időt kergetem,

Szavak nélkül keresem, 

Csukódik szemem,

S már látom, 

A holnap az újabb határom.

A szél továbbfúj,

Szavaim s szám is cserepes, 

Vágyón várom az őszi csendem,

Ahol nyugalommal töltenek fel a percek. 

Milyen lehet karodban feküdni,

Hagyni, hogy izzó vágyad befedjen?

Szemed csillogása tüzet ébreszt,

Ugyanúgy, mint régen. 

Málló elveinket elmossa az idő,

Amit a szív pulzál,

Azt nem mossa el az eső,

Áll még az álomvár, lelked udvarán. 

Talány, hogy gördülnek majd a szavak,

Mik ajkadról elhangzanak, 

Mi lesz majd ha látom,

A távolból érkező alakod?

Kérdés még minden,

Folyamatos ábránd, 

Kezed között bújik a szivárvány?

Nem feledem, sőt látom arcodat,

Azt, mi képzeletemben elaltat, 

S hozzád bújok minden éjszaka,

De a reggel elvisz mindig máshova. 

Fák tetején figyel a hold(vil)ág,

Házak közé szorult a boldogság,

Csak én vagyok egyedül az utamon, 

Megyek tovább, a kilométereket falom.

Kockaházak megült árnyékában kutya fanyalog,

Vajon miért szaladgál sötétben az az alak ott? 

Csak megyek tovább, kocogok utamon,

Figyelem levegőm, a kilométereket falom.

Úttesten játszó gyerekhad szaladgál,

Egyik a másiknak lelkesen magyaráz,

Versenyt fut az egyik velem, 

Hagyom a fáig érni hadd nyerjen.

Haladok tovább, kopog a talpam a betonon,

Cipőm bordáiba szorultak a kavicsok.

Csendes est vala, mégsem hallom, 

Csak futok tovább, zenével utamon.

Várom a megváltó célt, 

De a tüdőm bírja még, 

Megvadult lóerő lüktet bennem,

Nem tudom, nem értem mi lehet velem. 

Már a Hold is eloldalgott, elhagyott engem,

Csak én vagyok egyedül az utakon, 

Se gyerek, se kacaj, csak a lámpák égnek,

S megyek tovább a kilométereket falom. 

Neonfénybe zárt hullámok,

Nem is látjátok a valóságot, 

Kiszolgáltok névtelen, éhesen,

S árnyékban éltek csendesen.

A kerék csak jár,

Körbe körbe, 

Táncot lejt, ez

Mindennapotok tükörképe.

Szemetek éles,

Látjátok a hamisságot, 

Igazából ti vagytok,

Kik tudják a valóságot! 

Vízpart mentén,

Szórakoztatni a népet, 

Pénzt dobálnak a gépekbe,

És sajnos emberséget.

Amit bedobnak a tiétek,

Magas már a mérce, 

Sok év alatt gyűjtöttetek,

Sok rémet és szépet. 

A túloldalt bezzeg,

Ottvannak a hegyi fények, 

Nyugalom árad az éjsötétben.

De szemed ne csaljon,

A távolság szépít, 

Ott is neonfénybe zárva van:

Az emberség...