liketorn régi blogja

Csont

Felborult, megtébolyult
Az agyalapi mirigy,
Hátul potyog ki a múlt,
Földig hajolt a gerinc.

A szem csupa rosszat lát,
Hiába van behunyva,
Ha jön kárözön, hiába gát,
Az összeset elmossa.

Kitör minden ármány, bűn,
Bőrön ott a billog,
Bár lenne mindenki hű,
S megosztanánk a koloncot.

Addig pőre fehér csont
az ember szemét szúrja,
Mindíg több az, ki vért ont,
Annál, aki adja.


***


Gargantua

Örök éhes Gargantua,
Gyomra már nem maga ura,
Vasvillával szúr fel ökröt,
Lapáttal mer litert, ötöt.

A szíve lehet hatalmas,
De ha éhes, elfogyaszt,
Tedd elé a holnapod,
S mai éjt még alhatod.

Kerek világ ő asztala,
Fel is van már nagyrészt falva,
Csak minden be és semmi ki,
Őt szolgálja nagy és kicsi.

Felsőbbrendű pocak felség,
Ízlik-e a hús eleség?
Engedhetné szolga hadat -
Szegény sorsunk sovány falat.

A gyár ontja magából szalagon termékét,
Kis doboz, nagy doboz, nézd már szinte beszél,
Majdnem elmeséli nyersanyagi létét, de még,
Még szerencsére hever, nem ül fel, és néz szét.

Ha kisajtolták az utolsó cseppet is,
A száraz töppedt maradékot félrevetik;
Csillogó csomagolás vár egy diszkont áron,
Birtokba vett sóhaj, egy nyögés szülte álom.

Fogyasztásra alkalmatos, és talán még hasznos,
Ízre zamatos, vásárolni ajánlatos, hagyományos.
A delfinhús is van ahol fogyasztási cikk,
Mi mit eszünk majd, mikor az állat kormányzik?

Nem kell sok idő, már szorul a kör hurka,
Pedig nem volt könnyű, nem nőtt közben toka,
Be kéne a föld alá szépen rendezkedni,
S az újabb értelemnek végre életteret hagyni.

Bimm-bamm, szól az óra, ideje mozdulni,
Különben a pokoli sor soha nem fog fogyni,
Majd azok leszünk, kik vagyunk, nem automaták,
Most csak karbantartjuk valaki büntetővilágát.

Körül harmónia ül a földön,
Meglelhető ami kell, kis és nagy lénynek,
Amíg nincs megbolygatva a természet.
Vigyáz a rend övéire külön-külön,

Amíg a sámán bele nem kántál -
Tán mert unásig falt, egyszerű az öröm, 
Ezért legyen hát mágia, legyen hát varázslás!
A zsugorított elme méretre tán több?

A föld morajlik, hallásra baljós,
Fák lombján át síri szél fúj,
A sosemvolt láz nyelveken szól,
A tájkép ím, szörnnyé alakult...

Mert a mágia az embernek tiltott:
Az csak tanuljon folyton alázatot,
Ha mégis megered szakrálisan nyelve,
(Ne adj isten kinyílik a harmadik szeme)
Még úgy szerencsés, ha hamar lesz megverve.

Most a föld ím körül bánatba merül,
Ki van facsarodva, ami kívül, belül.
Sírhantját kaparja az eleven iszonyat,
Megbélyegzett mágus, kell a balsors cimbora.

Béke van a világban, van aki mozgatja,
De a tarot és társai a halál paklija,
Nem szabad nyitogatni minden egyes kaput,
Élvezni kell az életet, annyit, mi adatott!

Hiábavaló mindennapi létezés lepereg, 
Gyógyszer ízzel de méregcseppek ezek, 
Halmozódnak mint a fizetetlen csekkek; 
Aztán amint betelik a méregpohár, 
S az agg kéz nem bír vele már, 
A test ledől, nincs élet több benne, 
Újabb strigula, fegyverfölény nemléte. 
Ha haszna nincs legalább kára ne lenne, 
Minden mai mihasznaság a holnapok keresztje, 
Korhely életnek gyászos sírhelye. 
A felborult méregkehely pedig 
sose égbe emelkedik, 
Lesz belőle iszap, 
Míg valaki rendet rak.

Minden hullám más partot fest, 
Ahogy mozog, emelkedik-süllyed, 
Messze a nap horgászik, vagy a hold, 
A damil végére perceket pakolt. 
Vacsora után jön a reggeli, 
Égi asztalt a négy szél teríti 
mindig szépre, annak a kedvére, 
Ki a káoszt elzárta, messzire és mélyre, 
Átmenetileg, hogy te is élvezd a szépet, 
Nyugodalom van a kezén, ahogy hordoz téged.