liketorn régi blogja
VersNem végleges a dér
Kohóban edződik az acél,
Szörnyethal százszor, mire ér
kaláccsá a búza.
Még a vakfolt is talál végül szemet,
El lehet ám tüzelni az ünnepi szenet.
Mi kopunk, vagy a fagyok keményebbek?
Eltűnnek a rémek, ha vége van a télnek!
Mindennek oka van. Emeld fel a fejed,
Erődhöz van mérve minden egyes terhed.
Igyál fenékig, nem számít hogy méreg,
Egyenlő az élettel, és láttat értelmet.
Végetért
A büntetésnek vége már,
Gyere vissza, szívünk vár,
Jöjj közénk, itt a helyed,
Nem ebsereg közt lenned
valami utolsó embernek,
Egy megbélyegzetettnek -
A világ tévesztett meg...
Foglald el kitöltetlen, régi
térközöd, várt rád mindenki,
Új lappal indulsz. Légy kedves,
Kevésnek is örülj: mint én meg te,
Vagy kinek szívét mélyen sebzette
hiányod, hogy nem vagy mellette,
Egy lánynak, s többek is várnak!
Emberszámba vagy ismét véve,
Örülj, ím a büntetésnek vége.
Te döntöd el mi lesz majd vele,
Fekélyes seb, igaz tanmese?
Szagolhatod köztünk a világot,
Nem kell tovább reszelned rácsot.
(Reszeljed majd inkább a párod :) )
A nehéz emberhez
Lepereg a szidás, kritika,
Ha van is valóságalapja,
Elfoglal a vad iskola,
Akad mit tákolni rajta.
Csak hagyj élni, nem zavarok,
Kellenek a pillanatok,
Lebetegszem úgyis aztán,
Tetéged így igazolván.
A sors mint te, nem bocsát,
Nagy halál és kis halál,
Üres kezem felvagdosva -
Szegény lettem, nézd, és árva.
Mihaszna Majszi
Úgy esett hogy megesett,
Kicsi kutya elesett,
Eddig önsétáltató volt,
S nézd mit tett a kis korcs!
Kerítés deszka félretolva,
Mi védi magánt, az udvarba,
Ő lelkesen jár be oda,
S véres száját nyalva vissza.
Jaj csirkének, jaj libának,
Jő Majszi, a vész nyomában,
Megfogja baromfiak nyakát,
Őszerinte így végzi dolgát.
Egészen míg rajtakapják,
Ki nem derül eme gazság,
Így lett hát ő kutya-soron:
Nem érdekes, bírja fagyot?
Altathatnák, rosszalkodott,
Lánc tanítja eb tanoncot.
Az üldözés
Emelkedő, kis seb,
Teperés, nagy fok.
Nem rejtezhet többé el,
Futni kell a falakon.
Minden porcikája bánja
hogy a bűn őt megtalálta,
Hajtja most a rettenet,
Előkerült s úgy esett
hogy ő innen halni megy.
Soha nem ér sehova,
Nem maradt már út alatta.
Romok között nincs esély,
Bárcsak lenne szép a vég!
Vége nincs. Se pedig esély,
Nyelve lóg, s bele térdig ér,
Nyakába tigrisként liheg:
- fiú, felemésztünk téged.
Tekerhet még egyre feljebb,
Az űző dühe nő csupán,
Mit ér nyomni így a pedált,
A vadász úgyis motorizált.
Itt zsákban viszik azt haza,
Ki előttük lett rajtakapva,
Az isten összes ajándéka
sehol, s nem lesz trófea.