liketorn régi blogja

Át a világon száraz szemmel,
A szeretetnek foga vás,
Mit keresel miköztünk?
Nem vagy úr és nem vagy ács.

Akaratlan igények,
Nem számít, mi adott,
Elkábít a bóvli, így
nem csinálsz holnapot.

Távol tőlünk magasban
hideg szelek fújnak,
A földön kéne járni,
Fent az élet megfagy.

Végül elérte a célját
a csalás, az ámítás,
Nem vagy te kiválasztott -
Egy ócska játék, nem más.

Ne minket rugdossál
míg szabadulni próbálsz!
Hátunk meg nem létra,
Hogy majd azon kimássz.

Szedjed össze magadat,
Tedd össze a kezed,
Legyél az a valóságban
mit álmodsz, csodagyerek!

A nap kérdése

Napocska is felsüt, tébolyult a szeme, 
Veszettül vár az emberlét végére. 
El fogjuk érni vajon a csillagokat, 
Vagy megfogjuk egymás kezét csupáncsak 
annyi idő maradt, bűnbánó pillanat? 

Azért, mert nem egyre dühösebb a nap, 
A földi igények egyre nagyobbak, 
Már ráléptek a bolygó tyúkszemére, 
Most már leplezetlen a nap kérdése: 

Meddig szerencsejáték a földi lét, 
Nekünk hajlakk, unokánknak haja ég, 
Ha kijön a felszínre, megvan-e az ég? 
Nem igaz hogy ennyi telik tőletek, 
Embernek javára választott főfejek! 

Hogyha az ember emberséges lenne, 
Nem barom, úgy volna esélye, na meg 
az életnek némi látszat értelme. 
Ez nem épp kritika, inkább sírfelirat, 
Lehetetlen felkelteni álmából a holtat...

Mint a macs, ki egeret fogni rest,
Megalkuvásból kapunk itten jelest.
Kitenyésztették az újmódi példát,
Sírjában Petőfi tépheti a bajszát:
Újabban az emberek nem figyelnek oda,
Magától repül szinte mancsokra kaloda.
Ahelyett hogy készülne nap és szélerőmű,
Paks kettőn gondolkodik minden kis nagyeszű,
Egyedül tolja néhány fehér holló a taligányt,
Többség inkább más farkával verné el a csalánt.
Még jó hogy megélünk mi vizen, száraztápon,
Hadd legyen csak, hadd az uraknak dínomdánom.
Meglátod, könnyű sereghajtónak, aszkétának lenni,
Morogni a családdal, húst egyévenként enni...