Zoltanus blogja (A-side)

Szerelem
Zoltanus•  2014. október 16. 18:56

Fél méter

Fél méter

"most elmondom, mid vagyok, mid nem neked."
leszakadt giccs, lélekpriccs, kormos sitt,
egy szálkától vérző íny, lyukas gitt.

mintha vakon kelnék át a takarón,
és szanitécként toldozom-foldozom
hazugságaink párnáját,
amiben pulzáló erek és villanó idegek
suta keresztrejtvényét fejtem,
de tompán kattognak a csókok
az ágyban felépített fél méteren.

zárlatos hangdonor a leltárazott
könnycseppekben és a keserédes szirupban.
meztelen vagyok érzésblöffjeid ölén,
s jéggé kristályosodik a szeretlek
szavaid körém fonódott övén,
nincstelenséged pattogó rianásán,
az ágyban felépített fél méteren.

hiányodat őrlöm a szélmalomban,
de szívizmaim harca sziszifuszi,
és az eddig lehántott kérgeken
üvöltő, visító láncfűrész
most komótosan betonszelvénybe mar.
közted és köztem hullanak a darabok
az ágyban felépített fél méteren.

pislogások kicentizett mondataim élén,
kacifántos álmok a mindig másról.
némaságomban hallgattál, és nem értettél,
közös máglyánkat kacagva levizelted,
s amíg múltam roncsderbijét bámulom,
elfelejtek létezni és lélegezni
az ágyban felépített fél méteren.

rozsdás hangvilla a csöndedben, az vagyok.

2014. október 16.

(Az idézet Cseh Tamástól származik.)

Zoltanus•  2014. szeptember 3. 15:29

Lélek a droszton

Lélek a droszton

ajkaim üszkösödnek a bagófüsttől,
és a lélekpernyés aszfalton
komótosan szentté avatják az üllőt,
mi zárlatos idegrendszerembe vésődött,
majd megpihen az agyamon.

érzek, tehát vagyok -
törött kereszt az angyalon.

hangjegyek között a csönd,
valómban az voltam,
szellemem az Orion-öv görcsén
részegen tilinkózik...

...mikor hamuként a jövőbe párolgok,

és csak a firkáim maradnak neked,
de belebuksz ebbe a ponyvába,
értelem nélküli Szentírásba.
remegő sorok és összedőlt mondatok:
rád testálom a torziós ingát.

rozsdás villamossíneken tovazizegnek
a sebtében boldoggá mámorosodott,
elmémről lehántott árnyékpercek.
becsekkolok az elmúlásba,
de "a halál árnyékának völgye"
csak egy kátyúval borított zsákutca.

csökevényes gazok szeméttengerében
térdelve zsugorodik az óriás,
és az eszme átsatírozza a törvényt:
önmagamtól loptam a glóriát.

a droszton, harminc ezüsttel a zsebemben,
éhezem a Lakomát.

2014. szeptember 3.

Zoltanus•  2014. augusztus 11. 18:12

Cigarettacsikk blues

Cigarettacsikk blues

romlott húsként láttál a macskakövön,
mikor az utcán félrenéztél.
mintha a talpaddal morzsolnál egy csikket,
egy kiégett viccet.
egy marék szánni való sittet.

megsemmisültem.

eszembe jutott a hanyag mozdulat,
amint a gettóbéli panelházatok előtt
összetörtem a porcelánmadarat.
tudod, mikor klisészerűen szakadt az eső,
egyik Luckyt a másik után szívtam,
te azt mondtad, hogy "vége".

és most a pillantásod villanásában
koldusként látszódom a tükörben:
egy pancsolt szeszre szomjazó,
eufóriát hajszoló bábu;
filléres rongyként a főutcán.

rá kellett gyújtanom.

a meg nem szólaló köszönésnél
erkölcsömben föléd emelkedtem,
mikor az utcán félrenéztél.

aztán rájöttem, hogy akkor októberben
piedesztálra emelted a hűtlenséged,
és a szemedben filterig elhamvadtam.

2014. augusztus 11.

Zoltanus•  2014. január 9. 14:44

A szerelem eufemizmusa

A szerelem eufemizmusa

tetemre hívlak.
láncra verve, hörögve,
aszottá szívlak.
elégett cigarettacsikk,
elégett, görcsös giccs.
settenkedik a mánia.
a törött tükörben
nincs epifánia.

szén-dioxidot üvöltenek
a satuba szorított
szárkapocscsontok.
pancsolt szesz a gyolcsban
és a szádban hamuíz.
könnyesőben korrodál
a tétlen szív.
rozsdafoltok. vérmérgezés.

2014. január 9.

Zoltanus•  2014. január 8. 13:29

Vonaton - éjjel és nappal

Vonaton - éjjel és nappal

1.

elfakult, megvadult, feljajdult
gyökerek között fekszem.
megrepedtek a pillérek
és láncon táncol a testem.
az ablak éjszakát ígérget.
sötétet. vakot. ébert.
magánytól övezve,
öklendezve nyelem az étert.

elbódít.

torz rianás pszichémen.
reszketem a hajnalt.
már a cukor sem édes
és madzagbarna álmaimban
nem jön az angyal.

halkan. suttogva. elhalványulok.

2.

Átkozódtam. Elküldtelek. Maradtál.
Suhanunk a rozsdán.
A meghasadt tél foltján,
nihilből az omegába.
Nincs bakter, nincs kaller.
Csak úgy pőrén, önmagában.

Gyökeret vet a mi.

Kötéltánc a lét,
sejtenként elenyész.
Párás a fülke ablaka.
Tűznarancs a nap,
s ez a filléres akvarell,
a vásznon te meg én,
settenkedik a vér.
Pulzálva siklunk
a végtelenbe. Paralell.

Pillantásod nehezül, akár
a vakolatként rám omló girlandok,
s gépzajok ütemes kattogása között
újra ugatnak a pitypangok.

2014. január 7.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom