Lélek a droszton

Lélek a droszton

ajkaim üszkösödnek a bagófüsttől,
és a lélekpernyés aszfalton
komótosan szentté avatják az üllőt,
mi zárlatos idegrendszerembe vésődött,
majd megpihen az agyamon.

érzek, tehát vagyok -
törött kereszt az angyalon.

hangjegyek között a csönd,
valómban az voltam,
szellemem az Orion-öv görcsén
részegen tilinkózik...

...mikor hamuként a jövőbe párolgok,

és csak a firkáim maradnak neked,
de belebuksz ebbe a ponyvába,
értelem nélküli Szentírásba.
remegő sorok és összedőlt mondatok:
rád testálom a torziós ingát.

rozsdás villamossíneken tovazizegnek
a sebtében boldoggá mámorosodott,
elmémről lehántott árnyékpercek.
becsekkolok az elmúlásba,
de "a halál árnyékának völgye"
csak egy kátyúval borított zsákutca.

csökevényes gazok szeméttengerében
térdelve zsugorodik az óriás,
és az eszme átsatírozza a törvényt:
önmagamtól loptam a glóriát.

a droszton, harminc ezüsttel a zsebemben,
éhezem a Lakomát.

2014. szeptember 3.