Pilla-versek

Mosolyra mosoly

Nektek!
(barátaim, akik fontosak vagytok, ismertek, kedveltek, vagy kevésbé kedveltek...)


Jézus születését ünnepeljük. Ne áltassuk magunkat ajándékkal, pénznyelő csodákkal, inkább öleljük
meg anyáinkat, apáinkat, véreinket, szeretteinket, s köszönjük meg nekik, hogy szeretnek,
hogy támogatnak minket, hogy élnek. Köszönjük meg a "kapottakat" is, amik vállainkon kőként
nyomnak, és mosollyal mondjunk mindenki helyett, áldó imával, a magasságosnak, az Egynek,
a Mindennek, a Szentnek, az Irgalmasnak - ösztönző szavának -: ne hagyd veszni hitünk! Hadd legyünk
szíved, szemed, kezed... ne bántsuk azt, aki könnyet hullajt szerényen, és szegényen, ha nem
látja holnapja mit ád' - éhezést, fázást, mi kilátástalanság? -. Segítsük, biztassuk, menjünk el hozzá.

Tegyünk, legyünk, nógassunk, és mindég Békében, akarva... és önmagunkhoz hűek maradjunk, hiszen Jézusunk
értünk született, s bár anyja szűzen hordta és a keresztig kísérte, a menybe értünk ment,hogy Sorsával oldja
bűnünket, s hogy bebizonyítsa, amit Atyja velünk tervez, annak kell, hogy legyen értelme. Emlékezzünk.
Azokra is, akik már nincsenek velünk, csak álmainkban fogják kezünk. Érezzük ölelésük, mosolyogjunk,
nevessünk, imádkozzunk... Értük. Mondjuk el élünk, de úgy hogy szívünkben őrizzük a megélt pillanatokat,
a mozzanatokat, az illatokat, az illékony - közös - évszakokat, s minden éj-naposunkat; s hogy nagyon
is fáj bennünk a hiány, de emelt fejjel, s erősen hisszük, hogy nem szenvednek, és hogy boldogok.

Én hiszem, hogy a Karácsony Szentsége, az mindennapos, hogy ez, ezen decemberi, csak pár napos.
Ma, ezen a téli, és "egy bizonyos dátumos" napon, értetek, és magam miatt is imát mondok:
Drága, Jó Istenem - Te, aki fiad áldoztad értünk - ! Mormogva, ám szívből esdem: adj nekünk örömet,
szorosan, testre simuló egészséget, kitartó lelket, nagyszerű, célos terveket. Beteljesüléseket,
szerelmet, szeretetet, reményt, és ihletet. Folyamatos, s nagyszerű életet, de azoknak is, kik sokszor
elvesznek, ha nem érzik a kezedet, és megsebzetten fetrengnek, mert sajnálják létüket, vagy belül nehezek.
Adj nekik fényt, félelmetesen rémálmos percekben, és színt, vihar dúlt - jeges - tereken... és a valót mutat
peremen csak te pingálj fehéret, az sem baj, ha pelyheset, s nem selymes-dermesztet, mert tiszta, mi tiéd, s
mert kell. Vigyázd őket, kik ellened lépnek, ha veszélyesen mertnek, és hagyd Uram, hogy soká éljenek.
Így kérlek, és kívánok nekik, és neked Istenem - és magamnak is -, Áldott, Békés, Kellemes Ünnepet. Ámen.

Talán az idén-nyár, vagy az állandó
hat úgy rám, hogy dehogy küzdök ellene.
Változásom, vajon Neki riasztó
- hogy mosolygok folyton, mint, ki szeretem -?
Mennyiszer próbálta már, hogy megértsem,
szép az Élet, nem úgy, mint a Múlt, s jobb lesz;
és hangjából hányszor áradt kedélye,
de nem érhetett el. Szívem konok lett.
Azt hittem feladta, s lángja jéggé vált,
hogy feloldani könnyemmel sem tudom,
mert amit tettem - bár megbántam, és fáj -,
falat húzott közénk, és le nem bontom.
 Mit történt, hogy Őt látom...köveken túl.
 Izgatott vagyok. Érzelmem kérdve dúl.


(2013. június 30.)
 
 
 

Lehetne ennél szebb ajándék,
estfelé búskomor szívemben,
rég volt, de feléledt "blamám", s kérd':
- magamban érezlek, érted ezt?

megfagy az eremben kékségem,
elmémben hevem meg fellángol,
olyan jó, élvezem... jó... még..., mert
éhes lett érzelmem, s nem bánom.

szememben emléked éles még,
erődnek kéj álma fogva tart.
oké, de jó ez így, s nem-e félsz... 
- suttogva jelezd, hogy nem zavar.

izzasztó csillámfény hatás ez,
magányom társtalan színterén,
nevet most minden, mert mókás lesz:
örömünk görbéje szánk-élén.


(2013. június 28.)
Valakinek...mert kijött..
ő tudni fogja..
hihihihhiiii:))))

megbeszélve!!