Tinka57 blogja

https://www.youtube.com/watch?v=KVqtHSme_D8Az élet szép! Vedd észre! Sok szeretettel Nektek!

A szívem dallamait már szavakba nem önthetem,

Mert olyan szépek, érintéseidről muzsikálva mesélnek.

Már elég, a gondolat, amivel hárfáját megpendíted,

Ha pedig meglátlak, egyszerre dobol és csivitelget!!!

Csókodtól szívárványtáncot lejt magasztos zenéje,

Szemedtől csobogó forrás lesz kedvére,

Arcod mosolyában megfürdik egészen,

Lágy karodban elcsendesül vágyó éneke.

Innentől, mint ringató csónak halk evezése,

Bőrödtől szellővé válik suttogó nevetése,

Öledben tarajokkal játszó vitorlás keble,

Szerelmünkben apró kagylókon szól, tengerparton heverve...

Mindezt a szimfóniát hallgatom, ha nem vagy velem,

S hát, hogyha élőben szólal meg a koncert nekem!!!

Így válik kimondhatatlanná szerelmed Édesem, Kedvesem,

Ezért lettél lelkemnek a legdrágább, a legfontosabb Kincse!

Páfrányok hajladoznak felém ölelésükhöz érintve karjaim,

Bólogatva intenek levelek résein át a nap sugarai,

Hárfája peng a fényszalagok rezdülésének találkozásain

Felreppennek pillangóléptű zöldek szikrázó, hűs árnyjátékai…

Suhogva szállnak fel gondolataim, mint megriadt, ijedt madárraj,

Menedéket kutatva a külvilág kesze-kusza birodalmában,

Míg a lelkem egyre beljebb jár a színek és formák mesés látványban,

Mit messzi, kristálytiszta emlékeimből a bensőm hozott magával…

Távoli zuhatag duruzsoló hangja csalogat, vezet utamon,

Hogy üde víztükrébe merülve megmártózzon velem a nyugalom,

Hűs csillogás szivárványt permetez, mellé kitárom boldog sóhajom,

 A vízesés erejéből mit nekem szánt Isten, alatta megkapom…

Ráfekszem onnan a tóra, kedves madárdal lebegtet a sodrásban,

Ellazultan hagyom, hogy elragadjon, vigyen virágok otthonába,

Tarka vidámság éled óriás, lapos köveken a napsugárban,

Megpihenve egyik tetején sütkérezek hosszan a ragyogásban…

Tudod, elmúlik a bánat

És tenéked szól a fákról

A sok csicsergő, kicsiny madár.

Vigaszként csillan meg egy-egy napsugár.

- Ugye szép a Világ?

Hallgasd, elmondják a máról,

Hogy ezernyi fényben táncol

A mosolyodtól a külvilág!

Hagyd el hát, eleget búslakodtál!

- Figyelj, szép a Világ!

Hát nézd, ez mind-mind a tiéd!

Hát lásd, nyisd ki a szíved!

És kiálts, tárd ki a karod!

És kiáltsd:- Szeretlek Világ!

Ha megbocsájtasz a múltnak,

S megválasztod céljaidat,

Attól majd lelkesedsz és lángra is lobbansz!

Akkor hívj köréd másokat és bíztasd,

Hogy szép a Világ!

Belepte a tél porcukor hóval a tájat,

Rálehelt a fagyos szél habkarikákat.

A hajnal csillámokkal hinti be a fákat,

Fekete, kopár ágon baglyot hintáztat.

Rikoltó fácán köszönti a Nap sugarát,

Nádbugák bámulják az őzek csapatát.

Ráncolja a tó jégselyem, zsenge fátyolát,

Ahogy egy vadkacsa hozzáérni próbál.

Távoli házak füstje fest mintát az égre,

Alakjuk elvész a horizont fehérben.

Közöttük lélegzik halkan, kis lakod kéken,

Mely békén dudorász szíves melegséggel.

Rád gondolok, arra, ahogy átölel karod,

Édes ajkaddal bensőmet felforralod.

Az érintésem kibontja bőröd, illatod,

Arcodon simítva el a pillanatot.

Jó veled!– szemem lehunyva, mélyből suttogom.

Nem mondod? –csábítón a hangod mosolyog.

Jó! –felkapsz, elragadsz, s a világ velünk forog.

Tem, zsö tem dallal a szívünk együtt dobol.