Tinka57 blogja

Befűtöttem az este,
Mert fázott a testem,
Lelki erőm nem volt elég,
Kucorgott csak benne.

Próbafűtés így megtörtént,
Mert nyolc fok volt és esett,
Átázott a kutya tőle,
Vacogtam én is vele.

Jó meleg lett egykettőre,
Így lesz most már ősszel,
Rozsdásan a levelek,
Lekerülnek a földre.

Elrendezi az eső,
A fényes járdán őket,
Felderíti az utat,
S a komor járókelőket.

Az első Veled töltött éjszakán nem jött rám álom,

Szerelmes ölelésben ringott izgatottságom.

Virrasztottam, hisz hihetetlenül csodálatos volt,

Az a valóságos, földön túli boldogságom!

És most, újra nem! Nem jön a szemeimre nyugalom,

Szívem kalapál, egyre csak dörömböl, zakatol.

Minden, mi vágy, s meleg ölelés volt, most déli bábom,

Hisz karom elérne… köztünk egy szakadék tátong./…míg testünk egy sivár síkságon.

A szívem zokogva kiált, könyörög, de nem érted,

Miért nem lehetünk, - mint rég-, békén, egy rezgésen?

Semmit ne hagyj itt, bensőmben élnek a szép emlékek,

Úgy, ahogyan Édeskincsei voltunk szívünknek!

Itt hagytad a holmid, talán van még aprócska remény,,,

Mondd, hogy tudsz dacos, hajthatatlan lenni és kemény?

Megerősítést kérek, pici kis bizalom jelét…

De nincs válasz, elkerülöd lelkem tekintetét!

A mérlegbe beledobnád mérni vétkeim sorát?

Mit mutat, ha melléteszed szerelmem zálogát?

Megszólal-e érettem érzéseidnek lanthúrja?

Eldalolja-e, lesz-e szerelmünk hű tanúja?

Van-e helye a büszkeségnek a szív ritmusában?

Vajon nyújthat-e kezet az elutasításban?

Bárhogy fáj a szívem, hagynom kell, már régen döntöttél.

Az Isten áldjon, azt kívánom, mielőtt mennél!

Egyik percben sírok, másikban makacsul dacolok,

Megélek én a jég hátán! Ám majd’ belehalok…

Ki nem érdemli, sírni sehogyan sohase lásson,

Szerelmem ablakában szomorúság ne álljon!

Ugyan e verssorok árulkodnak a küszködésről,

S talán felállni megtanít majd a vezeklésből,

Magamat megtagadnám, ha Neked nem mondanám ki,

Szeretlek, ha te magadról azt mondod, „találd ki”!

Mert mi szép volt és édes, az virul a síron is át,

A rosszat feledjük, de értsük meg keserves szavát!

Az lenne a legjobb, ha még találnánk pici magot,

Mely kicsírázna még, s karjainkban lelne otthont!

Ledobna balítéletet, félreértést és gonoszt,

S a béke fészkéből száműzné az ármány gondot!

Nem tűrne meggondolatlan dühtől megaláztatást,

Meghallaná a lélek rezdülő, kedves szavát!

Virulnánk mi tőle örök időkig rendületlen,

Amint együtt vágytuk a végtelen szerelemben,

Akkor semmi, de semmi nem ingathat meg még egyszer!

Tárt karjainkban megnyugodva elszenderedhetne…

2014.

Éjben csillagok

Hűvös a reggel, nem látok fecskét,

De hisz hangjukkal volt tele nem rég

A rét, néma a táj, pára simul.

A dróton gyűlnek, szemükben búcsú.

A nyár duzzadt, erőt gyarapított,

Hol forrón, hol viharban tanított

Kitartást, fényt röptetett a légbe,

Bőséges reményt csomagolt emlékbe.

Iskola indul diáknak, tanárnak,

Az út is a vándormadaraknak

Tudásból, hitből megmérettetés,

 A jövő nyárig tartó bizonyíték.

Kortyolom a tejeskávém Kedvesem,

Hajnalban megöntözöm a kertemet,

Ilyenkor lehet csak kapálni,

S viszem a kutyámat sétálni.

Örlődő gondolat folyton elkísér,

Ugyan mit keresek életedben én?

Miért van így szükséged énrám,

S csak kivetült vágyam vagy talán?

Amit gondolunk, azt meg is teremtjük,

A szívünk magasan repdeshet velünk.

Nem sikerül úgy, mint szeretnénk,

S néked sem vagyok más, csak ily' kép?

A kép a képpel összeölelkezett,

A valóságban egy darab igaz lett,

S most hol simogat, hol fájdalmas,

Puzzle lett immár minden darab.

Rakosgatom ide, illesztem oda,

Emlék, hol vágy, hol valóságos csoda,

Nem passzol sokszor, valamiért,

Hiányzol benne hol te, hol én.