T.Zia blogja

Csukott szemeimben keresd önmagad,

Kinyitott lelkembe vésd belé pár szavad.

Szívembe rejtsd el arcodat, nevedet,

Egy darabkát belőlem elrabolnod így lehet.

Nyitott szemeimben, ha meglátod önmagad,

Bezárult lelkembe, ha belevésted pár szavad,

Szívembe rejtetted arcodat, nevedet,

Egy darabkát belőled megtartanom így lehet.

Apró kis koboldot találtam a minap,
Üvegbe szorulva, egy repedés alatt
Volt a kis bokája, s mivel fáj a ficam,
Szegényke lábához egy újjal se nyúltam.


Nem hazudok, mondom, kobold volt a szerzet,
Iszkolni nem tudott, káromkodni kezdett.
Amiatt láttam meg, hogy dühösen kitört,
És mert mozgásában gátolta a tükör.


Megmondom őszintén, fura egy kis lény volt,
amint kiszabadult, lábacskáin táncolt.
Tudom, hogy furcsa, de bizony, hozzám nem szólt,
Örült, hogy a tükör-börtöne végleg holt. 


De az hogy is lehet, hogy nem vettem észre 
a tükör egészébe, csak törött részben
a felém szemező bősz kobold szemeket,
ha rendszeresen néz velem farkasszemet ?


Sunyi egy kis jószág, lapul bennem most is,
Párja nincs máshol, és a haja sem loknis.
Egyszerű a képe, tükör mögé rejtve,
Néha előbújik, tudjam, nincs elveszve.

Gyere, ülj ide mellém,
dugd ide a homlokod.
Érezzük most Te meg Én,
hogy neked is van okod
a boldogságra.

Gyere, nem kell mondanod,
csendben leszek, hallgatok.
Veled együtt, jól tudod
te is, hogy nem hazudok,
mert nagy az ára.

Gyere, egy perc az egész,
csak a szemed hadd lássam.
Látod? Ennyi volt, már kész.
Szívem újra elássam?
Rom fala, s vára.

Szívószállal iszom

Jelen állás szerint,
Átgondolás nélkül,
Halál szele legyint
Engem is meg végül.

Persze nem sietek,
Teszek én még rája,
Csak kicsit szenvedek,
Vigye el a kánya.

Tompuló hallásom
Igen bosszant engem,
Homályos látásom
Haragot kelt bennem.

Kinyír ez a nátha,
Vírusokkal küzdök,
Vitaminnak hála
Nyavajákat űzök.

Felveszem a harcot
Az egész világgal,
Mutatok rossz arcot,
És azt is csak háttal.