T.Zia blogja

Óvatosan ölébe vett,

ringatott, én átkaroltam.

Lehunytam a két szememet,

s egyetlen hangot se szóltam.

 

Bársonytakaróját lassan

rám terítette az este.

Homlokomra csókot kaptam,

s míg az ajkamat kereste,

 

simogatta hosszú hajam,

fülem mögé tűrve tincsem.

Nem érzem egyedül magam.

Bennem őrzöm ezer kincsem.

Tudod, néha már úgy érzem,

Felesleges írogatnom.

Hiszen írni nem nagy érdem,

Nekem nincs mit fitogtatnom.

 

Amit érzek, azt lejegyzem.

Ennyit teszek, semmi többet.

Magam adom, nem fényezem

Túl azt, milyen jó egy ötlet

 

Amiatt, hogy benne vagyok,

És nem sírok azért, mert nem.

Többet sajnos nem adhatok,

Mint amim van, hidd el nekem,

 

Nem célom az ámítgatás,

A csalást pedig utálom.

Jó játék az írogatás,

És míg élek, szívvel játszom.

 

Azt írom, mi nekem tetszik.

Nem erőszak, és nem kényszer.

Csak az elmémmel vetekszik

A tudatom egyszer-kétszer,

 

De nem vészes, el nem válnak,

Csupán egymást tréningezik.

Néha engem meg se várnak,

Félkész verssel idegelik

 

Környezetem, és világom,

Ami bennem él és virul.

Nincs értelme mást kívánnom.

Minden versem hozzám simul.

 

Nem vagyok se jobb,

Se rosszabb bárki másnál,

De én leszek ott,

A névsorolvasásnál,

Mikor a listáról

Pipálják a nevem.

Nem félt a haláltól.

Csak élt. Egyenesen.

Régi szép mesékkel

Nem traktállak téged.

Rózsaszínnel, kékkel

Nem színezek néked

Sem mesét, sem álmot.

Rideg valóságot

Vágok most fejedhez.

Erről ne feledkezz

Meg, ha nem is hiszed,

Sokkal többre viszed

Így, mint egy strucc gyerek.

Hidd el, én úgy verek

Fejedbe dolgokat,

Amik biz fontosak,

Hogy észre sem veszed.

Jól jársz, ha megteszed,

Amit súg a szíved.

Nem kell, hogy elhiggyed,

De majd úgyis rájössz.

S most mondhatod, hát kösz,

Nesze semmi, fogjad.

Én hallgatlak, mondjad.

Ne légy strucc, se birka!

Ennyi csak a titka,

Se több, se kevesebb.

Kívánom hát neked,

Az új esztendőben,

Bővelkedj erőben,

S hitben, szeretetben.

Annyit mondj csak, rendben.

 

Telihold leplével takarózva súgom

Fülébe az éjnek, forró vérrel búgom,

Mindazt, mire vágyom, mit kíván a lényem.

Csodálkoznál, hidd el, eme teremtményen,

Mi tán én vagyok, vagy bennem élő álmom,

Az, ami előtör holdas éjszakákon.