T.Zia blogja

Ahogy elkezdődött, éppen úgy lett vége.
Nagy hirtelen, bután, így bennem még égve
Maradtak a szavak, mik most úgy izzanak
A kimondatlanságtól,
Hogy el sem hinné senki.
Lángol a világ, és körülöttem semmi
Nem maradhat többé egészben, vagy épen.
Elveszett lennék, ha nem tartanám kézben
A világom, s magam.
Folytatom hát utam,
Új leckét tanultam, hát köszönöm, Uram!

Már nem súg semmit a végtelen
Néma nekem ma a város.
Néha kevés az értelem
Ha fáradt vagyok és álmos.
Nézek ugyan, de nem látok
Szürkévé lettek az álmok.
 
 Kapargatom tovább csendben
A falat, míg képzeletemben
Valahol nyernek a sorsjegyek.
A sors nem oszt szelvényeket,
De kaparok újat, ha veszek...
Egyszer talán én is nyerek.

Szívembe ma szárba szökkent a jégvirág,
Lelkembe egy apró szú költözött bele.
Az ősz hideg, fagyni kezd kinnt a nagyvilág,
S a szút bevonzotta a testem melege.

Gonosz egy kis lény ő, szita már a lelkem,
De egyre csak vájja belém a lékeket.
Kiállok a jégre, s ha fázik majd bennem,
El fog hagyni végül, míg csendben reszketek.

Ami az én sírom ássa...
Az a lelkem hallgatása.
Némán leszek néma fegyver,
Mert az Isten sem bottal ver.  :)

Teve szerelem

Volt egy szép tevelány, úgy hívták Ludmilla,

Vígan táncolt, síelt, s rebegett rajt pilla.

Hamar férjhez is ment, ivott is rá pezsgőt,

Az ő teveférje nem is látott jobb nőt.

Mosott, főzött, vasalt, s még mit tett a szentem?

Gondolkodni kezdett egy teve gyereken.

Az ura se volt rest, nevet adott néki,

Khaosz lett az ifjú, apró tevebébi.

Boldogságuk persze nem sokáig tartott,

Mivel a tevelét neveléssel tart ott,

Ahol tartani kell, vagyis csak kellene,

Ha az embernek már annyira kell teve.

Egy szó mint száz, ma már emlék csak a tevém,

Nem szép dolog, tudom, RIP Tevévé tevém,

Mert a hibernálás túl sokáig tartott,

S nem kapott időben se almát, se sajtot.

Most, szellem teveként tevegel a neten,

Férjével, fiával, hárman, vagy csak ketten,

Ha kihűlt mára a nagy teve szerelem,

De gondolatban itt él mindegyik velem.