Re-kreáció

 

mélabús éjeken  

 

mélabús éjeken néha

fölöttem lebeg a béka

csak szegény olyan rút

ne volna mert ha látná

a göncöl rúdja is elhajolna

egye fene mégis megcsókolom

aztán csillagpocsolyába dobom

benne nyakig elmerül

sajna nekem a béka-csók

neki meg a víz az iszony

és ebben így ki is merül

közöttünk a viszony  :)

(ki)készült: viszony, kimerül, béka, rúd, szavak felhasználásával )

  

 

Egyformák 

 

Szalad a szép pejló, menekül egy betyár,

nyomában a pandúr, lagymatagon, puhán

üli meg a lovát, nagy a hátsó fertály…

 

Elvágtat a betyár, lobog bő-gatyája,

elrejti a liget, beszívja magába.

Megtorpan a pandúr, neki gondot okoz,

amit ma kobozott, lám, csak fenyőtoboz.

 

Erdő felől sodor pimasz hangot a szél,

„Ugyan pandúr uram, hát maga mit remél?

Utol biz’ nem érhet, hisz lecsüng a lováról

nagy hátsó fertálya! - szólott Rózsa Sándor:

 

Amit még nem tudott, végre tudja meg kend,

minek is üldözne, hisz én is olyan vagyok,

pont amilyen maga: minden hájjal megkent!

 

 

(okoz, betyár, liget, puhán szavak felhasználásával )

 **************************************************

 

Sóherség  

 

Az ember sóher. Talál pár szót, rímet

és mit tesz vele? Némi ráragadt

koszt, rozsdát addig kapargat róla,

míg eljön az óra, s lenyomható lesz

a falánk költői bendőbe.

Na de álljunk meg egy szóra!

S ha mégis kihányja? Utána

vándorol át egy versbe az ihlet,

mert az ember ilyen lett,

telhetetlen és dőre…

Jellemző az összes sóher költőre,

hogy egy rémes, rímes verse

sem mehet veszendőbe!

 

 

( bendőbe, kapargat, vándorol, ihlet szavak felhasználásával)

 

 

 

 

 Nini! :)

 

Nicsak, ott szalad ni!

Egy aprócska zokni,

 

már megtanult járni,

csöpp lábon maradni,

 

fut a kicsi Panni,

ebédre lesz tócsni,

 

meg fogja kóstolni

s futtában bekapni,

 

de nem fog aggódni,

ha lemarad a zokni,

 

meg kell tapasztalni:

 de jó mezítláb lenni! 

 

 

 

Alma-sors

 

Egy almának már mindegy,

hogy erős karmú héja,

vagy csak apró kukac,

mi galádul megzabálja

s így lőn rettenetes halála…

 

Bezzeg fénykorában a fán

hivalkodón piroslott a héja,

alatta nedveit a nap nem szívta,

mígnem jött egy fránya, éhes héja

s csőrével a fáról lekoppintotta,

 

ám egy ragadozó nem hámoz almát,

csak belevájta jó mélyen a karmát,

s a húst belőle legott megkaparintotta...

Ó, szegény alma! Mily’ rút lett a sorsa,

de így teljesedett be az alma-karma… 

 

Költők négyszemközt  :)

 

Néz a költő a tükörbe, nagy orr,

s egy pimasz arc néz vele szembe,

a pofáján ős-kaján vigyor,

némi borotvahabbal keverve…

 

Tetszik magának így, tar fejjel

hisz’ fésülködni sem kell

ügyetlenül, a két balkézzel,

csak szürcsölni forró kávét reggel,

 

majd írni a verseket srótra,

míg össze nem áll egy strófa,

hálát adni érte térdre hullva

s bízni újra a Mindenhatóba’.

 

Az ám, de hová lett az ihlet?

Megszökött? Vagy kámforrá lett?

Eltűnt, mint szélfútta árvalányhaj,

nem hallik más, csak árva sóhaj…

  

Szemben meg a kopasz figura

épp fejét ingatja (és ez rávall) ,

-Hé, barátom, meg se próbáld,

mert elnémulna a madárdal,

 

a gyurgyalag sem énekelne,

versed máris bögyében lenne!

Huncut vasat se ér a te dalod,

ihleted a kávéval, nézd, elpárolog…

 

(megadott szavak:  árvalányhaj, térdre, hull, ügyetlen, gyurgyalag, fésülködik, borotvahab, kávé, megszökött, huncut)