Re-kreáció

pótcselekvés

 (reflexvers)

 

ma nem szólnak dobok

a karácsony is hallgat

jótékony ködök alatt

magokat szórok a madaraknak

majd dobolok egyet az etetőn

(hogy tudassák velük a hangok

osztozhatnak bátran a betevőn)

pedig nem kéne ezt tennem

mert a kis didergők

jobban ismernek engem

mint én magamat

ők az örök repülők

elszálló tegnapok

szárnyukra veszik a jövőt

 

felcsippentenek egy-egy szem

diót napraforgómagot

elrebbennek vele a téli ködbe

ha nem látom is őket tudom

ott fáznak a fákon rejtőzködve

most nem szólnak trillák

megdermedtek a dalok

torkukban ’csak’ az élni akarás dobog   

és nem bánják ha utánuk bámulok

a mindent elnyelő ónszínű semmibe

s ki tudja miért e szürkeségbe

egy csókot dobok

 

 

Békejobb

 

Mert békebal az nem létezik,

nyújtsd a kezed, nem disznóláb,

az enyém sem! Add  a Jobbod,

a világnak, hol a Béke csak délibáb.

 

 

 

Utoljára

Belehasít az éjszakába,

üstökös csóvájára hajaz...

A szem csodát vél, - utoljára látja,

- gyilkos rakéta fénye az.

 

holdba öltözött

 

holdba öltözött ember

talpa alatt kék-füst mélység

fején félrecsúszott nap

izzó csillagos reménység

 

 

 

A harangok..

 

’A harangok most mind Rómába mentek’,

és engem nem vitt magával egyik sem,

pedig kértem, hisz’ még sosem jártam ott,

de ahová megyek, ott nem jártak még ők sem…