Hófehér tanyán

Hófehér tanyán 

Bekeríti lassan a hófehér bánat,

árvult gólyafészek kelepel belőle,

szétrebbenő, riadt fecskeszárnyak

menekülnek messze, csillag-mezőkre.

 

Öreg gém bámul a pusztaságra,

sorsának csendesen megadva magát,

kiapadt kútjában nem ismer magára

a likas vödör sem, nem itat már gulyát.

 

Csikó nyakában a kicsi rézcsengő

hangja panasz, a szél vinné még haza

a kis meszelt falú házba, hol esengő

fehéren várja málló pajta-otthona.

 

Foszlányokban, őszi ökörnyálon

lengedez az emlék, egykori délibáb,

ritka vendég az is a porladó tájon,

kopaszok már a fák, nincs tovább.

 

Az ajtó rég rozsdás lakattal zárva,

de a falak még mindig arra várnak,

hogy az irgalom jóságos angyala

megkegyelmezzen a hófehér halálnak.

 

( ritka, vödör, kopaszok, panasz,  szavak felhasználásával)