A hagyaték

A hagyaték 

 

Dédapám rám hagyott egy bédekkert,

padláson alvó, öreg tölgyfaláda

mélye vigyázta annyi éven át,

a lábon álló csengős vekkert,  

meg azt a kis muris katonasapkát,

amit fején viselt egy régi képen.

Olyan viccesen, liffentyűsen állt rajta,

és furcsa fény látszott a szemében,

persze akkor még hetyke volt a bajsza.

 

A ládafiát még tovább kutattam,

a porcelán kócsagnál már mosolyogtam,

éreztem, ez is egy madárnyi csöpp titok,

és tudtam, milyen szerencsés vagyok,

de az igazi kincs az ezüst burnótszelence,

tán egy karácsonyra dédanyámtól kapta,

a dohánya illata volt bezárva benne,

s én beleszagolva elméláztam rajta:

 

vajon mi az a legfontosabb,

ami egy emberből megmarad,

aki nem várt sokat egy malacperselytől,

soha nem is gyűjtött semmi mást,

csak a szívében őrizgetett parázst,

azzal lobbantotta lángra dédanyám szívét,

ki szerelemből szülte mind a hat gyermekét,

Isten áldja meg, a drága jó, öreg Szüle*,…

mert hol is lennék,.. én sem lennék ma nélküle…

 

* dédmamák, ükmamák régies megnevezése

( malacperselytől, kócsagnál, liffentyűsen, burnótszelence, - "Kihívás.."  fórumban adott szavkkal  )