Zegzugban rejlések

„"Főldiekkel játszó

Égi tűnemény,

Istenségnek látszó"

cseppnyi teremtmény…

- Lélegezz!!! – ordít rá az Úr!

S a tüdő észbe kap, bár

fércelésre vársz,

már anya vagy…

Csatakos hajad , és

vérszagú inged,

minden haldoklót

életre inthet.

Éned szuszogó gyümölcse

angyal-ízű, még vétlen,

életed teszed arra,

hogy változását ne

nézd tétlen!

Született anya, és

gyermek is, akkor

az ágyon, messed

az ágait bármi áron.

Nőj fel, ez a feladat

kódolt, beléd táplált

szeretet. Ütésre ne,

csak ölelésre emeld

zaklatott kezedet!  

(Folytassa pályázat - az idézet Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című verséből származik)

 „"Párisba tegnap beszökött az Ősz. 

 Szent Mihály útján suhant nesztelen, 

 Kánikulában, halk lombok alatt 

 S találkozott velem." 

 Tudta szíve mélyén, 

 mily kedves énnekem, 

 tekintetem azóta róla, 

 le sem veszem. 

 Karolva telnek a hónapok, 

 és én buján ölelem át 

 avar illatú vékonyka, 

 elfásult lomb-derekát. 

 A nyár féltékeny ízét 

 - egy-egy derűs reggelen - 

 szerelmes szívemmel 

 a szám szélén elkenem. 

 Sercegve lépünk őszen, 

 már nem az első utunk, 

 ha jő a szeptember, újfent 

 egymás nyúlványaiba futunk. 

 Mindig fáj a búcsú, ilyenkor 

 deres jégvirágot tépek, 

 szívembe hiánya évente 

 újabb heget éget. 

 A búcsú-ölelésünk, oly 

 fájóan jég-meleg, 

 s csak némán suttogjuk el: 

 - Ez nem az utolsó ég veled...

Folytassa pályázat - Az idézet Ady Endre: Párisban járt az Ősz c. verséből származik

Tán vágyod elhálni szerelmünk,

létünk bíbor-tűz tornácán, hogy

foganjon újabb vágy, miből élünk…

Megélni csodát, szív zúz-moraját

összenőve eggyé gyúrva létünk,

miként szelíden egymásba érünk…

De csak percekké fajul majd a világ,

hogy aztán szenvedést kínálva

nap-nap után álmodj újabb vágyat,

örökös éhséggel lépdelj a jelenbe,

majd szerelmes emlék-viasszal

lezárva magad, élj tovább

a  talmi végtelenbe…

(egy film hatására...)

Hallod nesztelen léptem,
ahogy beszűrődök szíved
rám tárt ólom kapuján?
Hallhatatlan lelkem fonja,
szótlan szavait Rád...
de hogy csendem ne nyomjon
halkan Beléd rezdülök
s, mint leheletnyit élő,
már elvágyott szebb-álmod...
fájón továbbrepülök... 

Vetettem el, s ölbe...