Zegzugban rejlések

Gondolatok
Paula.S.Tizzis•  2014. január 17. 22:28

Hibátlan

Vajon hall engem, mikor kínt sírok,

törölve csatakos arcom?

Vajon látja, miként

vívom mindennapi harcom?

Kezét fonja-e szívem köré, és

emelne magasba,

hogy tenyerén élve,

léte belém is hasadna?

Igen, ott él benned, és bennem is

és  mikor a hited oly kétes,

hidd el, nem Ő hibázik,

hanem a világ az, aki vétkes!

Paula.S.Tizzis•  2014. január 3. 15:33

Vétkek közt...

Vétkes lennék?...Hisz mind azok vagyunk

- s a legszebb rózsa tüskéje is hasít...- , bár lennék

csak felszálló sóhajod, -mely díszíti szirt-kapunk - 

és izzó leheletként végig csorogna rajtam, majd

megállva fülembe zengene, mint vágy-dallam. Bőröm

libabőrt öltene, hogy akadva időzz, az összes pontomon,

így élvezném mind-pillantásod, utánad sóvárgó,

vágyott világ-horizontomon...

 

 

Paula.S.Tizzis•  2013. december 30. 16:54

Csendembe fonódva

Izzok némán, szótlan lélekkel...a száj,

mint hűtlen társ, csak fecseg...

megbocsátani mind-bűnét szüntelen...

fájdalmas, de lehet...

szégyellem, amiért kiad, de haragom

elillan, tovaszáll...

csak csendembe fonódva lélegzek,

léted a szívemben kiabál...

Paula.S.Tizzis•  2013. december 19. 10:50

Dísz-gondok

Rám aggatott dísz-gondok, miért vágyom a karácsonyt,

tán az illata, mi vonz, mert az íze már fanyar, melege is kihűlt,

megsárgult leple, mára üres asztalt takar. Rohanó rabszolgák

v/bérüket adják csupán pár napért, hogy hajthassák magukat

egy kamu hó-angyalért. Mert mi régen tiszta volt, már szénné égett,

a mókuskerék-feeling vetett neki véget. Szélfutta arcokon, fáradtságot

látok, kezetekben értéktelen, hamis drágaságok. Hova lett a mosoly,

a hétköznapi szeretet, teszitek még imára agyonnyűtt kezetek?

Ünnepelni kéne, az volna a jó, hol szívünkbe béke, felette csak

fekete hó. Én az emlékeimből élek, mikor mind ott volt ki számít,

s igaz gyermek hittel, beragyogtunk bármit. Számított a család,

a válás nem volt trendi, és az asztalnál együtt ülve, bőven volt mit enni.

Figyeltünk egymásra, nem volt ily sok szegény, lelkünkben ott élt

a -jót tenni jó- remény. Volt nagymama, papa is, a szülő nem volt rokkant,

mert a világ gondjaiba bele nem roppant. Nem volt ennyi árva, boldogtalan lélek...

Mondjátok meg, hogyan vessünk ennek véget! Kivetítem magamba,

majd gyermekeimnek e rég-múlt képet, miattuk küzdök, miattuk élek.

Szentkarácsony úton, bár annyira nem várom, nektek igaz szívvel,

az áldott karácsonyt kívánom...


(Tegnap a városban voltam, és szörnyen kiégett embereket láttam...rosszkedvűen tértem haza, gyorsan megölelgettem a gyerekeimet...)


Paula.S.Tizzis•  2013. november 26. 16:59

Félkarú merengés...(pályázatra,bizonytalan vagyok)

 

„Én megtehetném és mégsem teszem,

csak tervezem, csak épphogy fölvetem,

játszom magammal, ennyi az egész,

siratni való inkább, mint merész.”

 

Hangtalan száradok magam baján,

ne nézzetek oly gyűlölve reám,

ma kegyes leszek  –így hónap végén-

kisfröccsöt nyelek, s várok pőrén.

 

Meztelen zsebbel állok a gép előtt

dobnék én bele minden délelőtt.

Vadul tépném a mámoros karját

Láttatok már ekkora marhát?

 

Otthon sír az asszony, a hűtő tátong 

a NAV is időként kórósan rám ront…

Köpjetek reám, s  követ vessetek,

Én élvezem a rohadt életet!!!


 

(Az idézet Pilinszky János: Ne félj – című verséből származik)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom