Zegzugban rejlések

Gondolatok
Paula.S.Tizzis•  2019. október 1. 09:52

Kellett volna...

Egy szív, mely csak ritmusomra figyel,
egy test, mely csak engem véd és ölel. 
Egy lélek, hová vackolhat az enyém, 
hol a munka nem bűn, hanem erény.
Kéz, mely Isten előtt fonódik össze,
szó, mely ne az ördögöt kövesse.
Ígéret, melyet igaz tett is követ,
út, mely csak is egymáshoz vezet.
Ima, mi a bűnöket tisztára mossa,
erő, mi a csábítást megtagadja.
A szerető családért végelen hála,
tükör, mely magad, magad elé tárja...

Paula.S.Tizzis•  2019. szeptember 28. 22:45

Kéne

Valami megfoghatatlant kéne most tenni,
megszámlálhatatlan csillagot homlokokra szegni.
Friss levegőt festeni fűre, fára, égre,
másnak ásott vermet betemetni kéne.
Mosolyt csalni - száz másikkal öltve- ,
arra akit megcsalt az örömének őre.
Inni kéne sóhajt, szerelembe mártva,
a búsuló magányt így hagyni magára.
Adni kéne a nincsből, azt az apró keveset,
hadd lássa meg Isten az adakozó szíveket.
Szeretni kéne nagyon, semmit sem várva,
megbocsátani ,feledni, agapéban járva.

Paula.S.Tizzis•  2019. szeptember 25. 21:18

Hazudjunk szerelmet!



Gyere hazudjunk szerelemet, 
hajló fűnek, sárguló ősznek!
Csapjunk be embert, ajtót,
minden kezet, maga felé hajlót! 
Legyünk boldogságban fürdő
magányos árva lelkek,
kik csak viszik, cipelik
a fájó, szótlan terhet !
Legyünk hamis mosolyok, 
egymás szemtükrében,
legyünk álszentek, mocskok
a hazug reménységben!


Hazudjunk szerelemet...

Paula.S.Tizzis•  2019. szeptember 23. 16:23

Szerelem

A szívem ünneplőt ölt, anélkül, 

hogy az agyammal megbeszélné,

a mocsok. :-)))



Paula.S.Tizzis•  2019. szeptember 19. 10:55

Az érzés fogságában (Iskolai feladat volt fiamnak)

Mikor először megláttalak,

különös érzés fogott el.

Szívem legmélyére zártalak,

vágytam, hogy te is észreveszel.



Teltek a napok, múltak a percek,

nélküled-idők nyomtak rám terhet.

Egy reggel szemem szemedre szegtem,

s megbűvölt a szerelem-permet.

A boldogság mértéke te lettél,

a fájó magánytól megmentettél,

mint még soha senki úgy szerettél,

és ezzel örök foglyoddá tettél. 


Szóval írjon szerelmes verset kérte a 8-as tanárnő a fiamat. Kis segítségggel megszületett a vers, mely írása közben sokat nevettünk, ami külön émény volt. 
Az utolsó verssor ez lett volna fiam alapötlete szerint: 


...mint még soha senki úgy szerettél,

 annyira szomorúan temettél. 



Erről nagy nehezen lebeszéltem :-)))