Pat blogja

Mennyi minden történik az emberrel fél év alatt... Nos, azt megtanultam, hogy várni valakire, aki már nagyon közel van, de még mindig nincs itt az életemben, az nagyon nehéz. Türelem kell rengeteg, hogy elviseld a várakozást és tudd, hidd rendületlenül, hogy úton van feléd, csak tarts ki! 

Mindig szerettem ezt a nyelvet! Úgy érzem mostanra jutottam el arra a szintre, hogy angolul is tudok jó verset írni. Remélem nektek is tetszik!

Impossible is nothing

 I always knew that

 Everything changes

 You cannot run away

 No exceptions

 But I say something:

 It must be so, yeah

 So you have to believe

 Instead of fear

 You always find the good in life

 Need to follow the voice of the heart

 Imagine that everybody loves you

 Like you want

E.L. James Ötven árnyalat trilógiája úgy látom nagyon megosztja az olvasó közönséget. Van, aki alig képes átvergődni az első könyvön, van, aki végig se olvassa, és van, aki már nem egyszer olvasta el mind a hármat. Én az utóbbi kategóriába tartozom. Beszélgetve az ismerőseimmel, sajnos senki nem osztotta a lelkesedésemet a könyvvel kapcsolatban, ez elgondolkodtatott...
Én nem azért szeretem ezt a könyvsorozatot, mert tele van erotikával, hanem azért, mert olyan párkapcsolati problémákat vet fel, amelyek a való életben is jelen vannak. Az, hogy ki milyen múlttal rendelkezik és felnőtt korára hogyan hat ez rá, miképp tudja kezelni, honnan érkezhet a segítség a lelki gondokra...stb. Ezek érdekelnek, foglalkoztatnak és a könyvekben is ezeket a részeket szeretem a legjobban olvasni. A szex egy fajta eszköze C. Grey-nek arra, hogy jól kezelje (vagy legalábbis azt hiszi, hogy jól kezeli) a problémáját a múltjával kapcsolatban. Mindannyian választunk valamiféle számunkra megfelelő megoldást arra, hogy  a problémáinkat kezeljük... azt nem mondom, hogy a legjobb megoldást választjuk ki mindig, de jó esetben jön valaki az életünkbe, aki segít megtalálni a helyes irányt, mint A. Steele ebben az esetben.
Szóval, ha valaki túl tud látni a fülledt szex jeleneteken és a perverz hálószobai játszadozásokon, akkor igenis értékes következtetéseket vonhat le, és érdekes történetvezetést találhat ebben a trilógiában!
A mozifilmről meg csak annyit: Mindenki azt gondolja, hogy egy könyvet filmre vinni azt jelenti, hogy minden sorról sorra úgy történik, mint a könyvben... de abban mi az izgalmas? Azt már egyszer megírták, mi elképzeltük olvasás közben... a film mindig valami pluszt, valami más látásmódot, kicsit megtoldott történetet ad, ahogy a rendező, dramaturg, producer elképzelné a sztorit, nekem ezzel nincs semmi bajom. Érdemes ilyenkor elvonatkoztatni kicsit a könyvtől, és mintegy sorvezetőként tekinteni rá, akkor nem ér minket  csalódás a moziból kijövet. Kíváncsian várom, mit hoznak össze a filmvásznon!

Ébredezik a bölcs énem. Mindig többet és többet van ébren, és ez nagyon tetszik nekem! Az egóm egyre halkabb, a Felsőbb (bölcs) énem egyre hangosabb. Még ismerkedünk... néha olyan, mintha egy tó két partján állnának az egóm és a felsőbb énem, és nekem kiabálnának, aki egy csónkaban ülök a tó közepén, és hol az egyiket hallom meg, hol a másikat. Szerencsére, mostmár egyre többször hallom a Felsőbb énem! Élvezem! Mások a gondolataim, tisztábbak, és ha éppen zsizsegnek is, akkor sem tart túl sokáig, mire lecsillapodnak.
Egy nagyon fontos dolog csörrent ma le nekem, miközben zenét hallgatva sétáltam hazafelé:
Végsős soron az ember csak magára számíthat. Persze, ezt a mondatot már többször hallottam... azt hittem értem, de ma jöttem rá, hogy eddig nem volt teljesen világos a számomra a jelentése. Itt nem arról van szó, hogy az rossz dolog, ha egyedül hagynak, és a világ gonosz, és csak magadban bízhatsz, hanem az a lényeg, hogy a másik ember a legtöbbször másképp fog gondolkodni/cselekedni vagy épp nem gondolkodni/cselekedni, ahogy azt mi elképzeljük. Lehet, hogy nem akar megbántani, mégis ez történik, de tulajdonképp nem ő bántott meg, hanem mi bántódtunk meg... és így kicsit máris más a helyzet!
A lényeg az, honnan nézzük a dolgokat, és miként raktározzuk el magunkban... Én mindig az a típus voltam, aki az erős érzelmeket sírással adta ki magából, de rájöttem, hogy ha nem sírom el magam, hanem inkább elgondolkodom azon, hogy miért is csal könnyeket a szemembe egy-egy esemény, akkor nem kell már sírnom. És ez jó! Mert a sírással szerintem kicsit sajnáljuk is magunkat, így pedig nehezebb a negatív érzés felett napi rendre térni.
Szóval a lényeg az, hogy ne várjuk a másiktól,- akármennyire is azt hisszük, hogy ismer/megért/szeret azt -, hogy azokat a dolgokat mondja, amikre valóban szükségünk van, mert végső soron csak mi tudjuk azt, mire van szükségünk, mi nyugtat meg minket, mi az, ami kapaszkodót nyújt. Nem rossz dolog az, ha rájövünk, hogy képesek vagyunk megnyugtatni saját magunkat és senki más vígasztalására nincs szükségünk, csak saját magunkéra! Így nem is csalódhatunk!

Hiszek a reinkarnációban, abban, hogy nem ez az egyetlen életünk itt a Földön! Már csak azért is, mert megérzem, ha valakivel erős kapcsolatom volt egyik előző életemben. Úgy tudnám leírni ezt az érzést, mint amikor egy kisbolygót vonz a nagybolygó... egy kicsit hasonlít a szerelem érzéséhez, de amikor mélyen magadba nézel, rájössz, hogy nem az! Amikor először találkoztam olyan személlyel (kb. 6 évvel ezelőtt), még nem tudtam hová tenni ezt a hirtelen támadó vonzást, ami felé húzott... össze voltam zavarodva, nem értettem az egészet. Szerencsére néhány hét után fel lettem világosítva, hogy a lelkem így jelzi, ezzel a különös érzéssel a mellkasomba azt, ha valakivel előző életünkben szoros kapcsolatunk volt. Mindegy, hogy az szerelmi, testvéri, baráti vagy más egyéb...
Néhány napja ismét megláttam, most a TV képernyőn keresztül valakit, akivel ez a mostanra már ismerős érzés fogott el... nem élünk egy országban, sőt még egy kontinensen sem, mégis éreztem, olyan biztosan, hogy muszáj volt megbizonyosodnom róla, és ismét nem tévedtem. Ezzel az illetővel (nem szeretném megnevezni), egyidősek vagyunk, csak ő Dél-Amerikában él, ellenkező nemű...és a szemei, a tekintete, borztasztóan ismerősek voltak, tudtam, hogy valaha rám is néztek azok a szemek kedvesen és szeretettel! Kiderült, hogy 4 előző életünk volt, egy Olaszországban, ahol mindketten lányok voltunk és jó barátnők, a másik három Spanyolországban és egy párt alkottunk. (Most már értem miért imádom a mediterrán ételeket és a Sangriát.) Azt leszögezném, hogy az előző életbeli viszonyok és kapcsolatok nem maradnak fenn a jelenlegiben, tehát nem érzek szerelmet, vonzalmat, utálatot, hasonlókat, csak közel érzem magamhoz, tipikusan ez az az érzés, amikor azt mondjuk: olyan, mintha ezer éve ismerném! Érdekes, nemde?!
Tudom, hogy ebben nem mindenki hisz, de nekem már többször bebizonyosodott, hogy ezek mind létező dolgok, és nem bánom, hogy vannak ilyen ismerősök az életemben, mert akivel most is tartom a kapcsolatot, ő olyan nekem, mint egy segítő, aki tanácsokkal lát el, odafigyel rám, és ez nagyon sokat jelent nekem!
Remélem ezzel a másik emberrel is tudok egyszer találkozni, ha végre egy helyre sodor minket az élet!