Pat blogja

E.L. James Ötven árnyalat trilógiája úgy látom nagyon megosztja az olvasó közönséget. Van, aki alig képes átvergődni az első könyvön, van, aki végig se olvassa, és van, aki már nem egyszer olvasta el mind a hármat. Én az utóbbi kategóriába tartozom. Beszélgetve az ismerőseimmel, sajnos senki nem osztotta a lelkesedésemet a könyvvel kapcsolatban, ez elgondolkodtatott...
Én nem azért szeretem ezt a könyvsorozatot, mert tele van erotikával, hanem azért, mert olyan párkapcsolati problémákat vet fel, amelyek a való életben is jelen vannak. Az, hogy ki milyen múlttal rendelkezik és felnőtt korára hogyan hat ez rá, miképp tudja kezelni, honnan érkezhet a segítség a lelki gondokra...stb. Ezek érdekelnek, foglalkoztatnak és a könyvekben is ezeket a részeket szeretem a legjobban olvasni. A szex egy fajta eszköze C. Grey-nek arra, hogy jól kezelje (vagy legalábbis azt hiszi, hogy jól kezeli) a problémáját a múltjával kapcsolatban. Mindannyian választunk valamiféle számunkra megfelelő megoldást arra, hogy  a problémáinkat kezeljük... azt nem mondom, hogy a legjobb megoldást választjuk ki mindig, de jó esetben jön valaki az életünkbe, aki segít megtalálni a helyes irányt, mint A. Steele ebben az esetben.
Szóval, ha valaki túl tud látni a fülledt szex jeleneteken és a perverz hálószobai játszadozásokon, akkor igenis értékes következtetéseket vonhat le, és érdekes történetvezetést találhat ebben a trilógiában!
A mozifilmről meg csak annyit: Mindenki azt gondolja, hogy egy könyvet filmre vinni azt jelenti, hogy minden sorról sorra úgy történik, mint a könyvben... de abban mi az izgalmas? Azt már egyszer megírták, mi elképzeltük olvasás közben... a film mindig valami pluszt, valami más látásmódot, kicsit megtoldott történetet ad, ahogy a rendező, dramaturg, producer elképzelné a sztorit, nekem ezzel nincs semmi bajom. Érdemes ilyenkor elvonatkoztatni kicsit a könyvtől, és mintegy sorvezetőként tekinteni rá, akkor nem ér minket  csalódás a moziból kijövet. Kíváncsian várom, mit hoznak össze a filmvásznon!

...Fél hétkor nem azért hívtam fel, hogy felelősségre vonjam. Nem azért hívtam le a játszótér sarkára, hogy számon kérjem tőle, kikkel járt eddig. Hát miért akartam találkozni vele, ha nem azért, hogy lássam, hogyan viselkedik és halljam, mit mond, amikor előadom neki a szöveget, amit hallottam?! Ő szem rebbenés nélkül hallgatta végig. Nem sápadt el, és nem pirult el. Mégis rá volt írva, hogy utál. Ott is hagyott volna, ha én nem kényszerítem, hogy feleljen, védekezzen. Hát felelt. Harag néélkül kezdte, és harag nélkül fejezte be.
 -Mit akarsz tőlem? Mondjak védőbezsédet? Tagadjam le, amit makognak rólam? Miért? Hogy mennybe menjek nálad? Nálad! Óriási!...Ki vagy te? Bocsánat, hülye kérdés volt. Totál mindegy, hogy ki vagy. Kértél engedélyt tőlem, hogy megbeszélj engem Vele? Vele! Vagy akárkivel. Mi közöd neked hozzám? És mi közöm van nekem tehozzád? És kinek mi köze van hozzá, hogy te meg én egyáltalán ismerjük egymást?...Mindjárt be fejezem bírd ki. Az a szimpla igazság, hogy te nem vagy klassz. De most már ez se fontos. Totál érdektelen. Mint az átlag. Vagyis elgőzölöghetsz...