Megdicsőülés

Virágvasárnapra hajnalhasadó lombfakadásra, 
Virágba borult rózsaszín magnóliám oltára, 
Tavaszi újjászületés nemes ősszimbólumán át, 
Csodáltam cseppfürtjei gyöngyös esőzuhatagát. 

Hárs tövében kibújt kék ibolya sziromszeme, 
Kipattant a sárga aranyeső kertek díszeleme, 
Kikeletistennő keleszti a tavaszt barkás a gang, 
Tojásfámon cikáz a húsvéti jerke csengőrang. 

Golgotáról harsonák hangja harsogott, 
Simon örömigét hirdetett feltámadott, 
Kőbarlangjából kilépve a napvilág kifényesedett, 
Üdvözítve légy testvér! Megváltónk így vélekedett. 

Hálám hordoztam a hosszú Galileai zarándokúton, 
Esedezve lábai elé borulok könnyeim zúzom, 
Tócsöppjeimet morzsolom némán, hangtalan, 
Detektálod lelkem opálos, testruhám anyagtalan. 

Szeplőtlen hitem kegyhelyedre terítem, 
Energikus karjaiddal felsegíted esendő lényem, 
Rómából visszhangzott a harangok hangja,
Harmadnapra kipirkadva lecsendesült az égi tusa. 

Mester! Te voltál, ki mindvégig hit erényeimben, 
Felmagasztaltál a keresztség szent kötelekében, 
Feloldatlan megtévelyedésemtől beteggé lettem, 
Szenteltvizes gyolccsal kötözted sajgó sebem. 

Szentföldön kegyszobrokká váltak Mária Magdalénák, 
Jeruzsálemi keresztúton ma is szólnak az imák, 
Soha nem feledjük Jézus gyötrelmes kereszthalálát, 
Vétségünkért elszenvedett megosztatlan fájdalmát! 

Miértünk ártatlanul tűrte megszégyenülését, 
Tanítványok hirdetik házában megdicsőülését, 
Ezüsthajú galambbal Én is közéjük reppentem, 
S világbékéért fohászkodva összerezzentem.