Napsugár blogja
MũvészetMagányos Cédrus
Csontváry Tivadar festményének hatására
Magányos Cédrus
Tripoli hegyvonulat magaslatán,
magányos cédrus nőtt a Szaharán
Istenek fájának szokták nevezni,
törzse sziklákból képes kifejlődni.
Senyved sivatagi homokban,
tűzforró napon magányosan,
törpehajtásain látszik üdesége,
Oázisban élő cédruserdők fensége.
Misztikus hatását keltve,
festményeken lett megjelenítve,
látogatói fejtegetik talányát,
formája kirajzolja hattyúnyakát.
Szél sem nagyon borzolja,
hűs tengeráramlat simogatja,
így gyógyítják növény lelkét,
trópusi eső oldja szenvedését.
Sokat sínylődik szomjúságtól,
eőt nyer Istenek hatalmától,
törzsén láttak szöget átszúrva,
rejtélyes erejét megmutatva.
Mondtam neked Hercegnő
Mondtam neked Hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
Ruhádat a csipkés, pirosat,
de nem ám a hosszítottat!
Mondtam neked hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
Hajadban bordó rózsa ,
Lábaidon neccharisnya,
Mondtam neked Hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
Miénk lesz az egész bálterem,
Te leszel a Díva a táncparketten,
Mondtam neked Hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő
Szenvedélyesen karjaimban tartalak
Vibrál a levegő közöttünk, Akarlak!
Mondtam neked Hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
Szamba ritmusára felpezsdülünk,
Egymás derekához szorosan feszülünk,
Mondtam neked Hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
Lüktet bennünk a latin mámor,
Széttáncoljuk a cipőnket százszor,
Mondtam neked Hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
Egymásra simul combunk,
A zene lendületére összesiklunk,
Mondtam neked hercegnő!
Csak a lakkcipődet vedd elő,
A dallam tempójára ellazulunk,
Önfeledten egymásba bódulunk...
Tűzjárás
Tűzön járok, lángot viszek,
Elvesztettek Veszta Szüzek!
Kiállom a tűzkeresztséget értetek!
Ég talpam, sajognak a sebek,
Tűzön járok, lángot viszek,
Sámánok doboljatok! Rituálét kérek!
Elhamvadtatok szerelmek!
Testemről leégnek a szögek!
Tűzön járok, lángot viszek,
Lábaim nem fedetlenek!
Tóra kezemben, Csadorból kisüssetek!
Pusztítsatok! Nem kell kegyelmetek!
Tűzön járok, lángot viszek,
Hidzsáb kendők rajtam perzselődjetek,
Vétkeztem? Kifeszítsetek!
Lángoló fáklyákkal marjatok, csípjetek,
Tűzön járok, lángot viszek,
Szenesedjetek bennem tűzszemek,
Gyújtsátok a lángot, ne könyörüljetek!
Égessetek! Égessetek!
Tanka
Tölgyfád résébe,
Szívednek szegélyébe,
Szeretnék bújni,
Teljesen belapulni,
Mókus odvába.
Elszakítom a magány fonalát...
Elszakítom a magány fonalát,
Engem többé nem fojt, mint foglyát!
Nem élhetek tovább rabságában!
Bezárt börtönének vakságában!
Menj el innen, menj messzire!
Nem akarom, hogy többé házamhoz gyere!
Napsütésre vágyom, hogy feltöltsön a d-vitamin,
Légtornász leszek felhőporondján, mint hajlékony balerin,
Ne nyomassz többé, ne keseríts!
Ne telepedj rám, rajtam ne segíts!
Kivetkőztetlek magamból meztelen leszek,
Nélküled akarok élni, soha nem szerettelek!
Boldogság kell nekem, üde szerelem,
Kedvesem vágyaitól keringjen vérem,
Pulzáló sóhajaink lüktessenek ereinkben,
Szenvedélyünk hőfokán olvadjon belém teste,
Távozz, hát tőlem magány! Vissza se nézz!
Több sötét napot nekem többé ne idézz!
Előled jól elreteszelem szívem ajtaját,
Mától a napsugárnak fonom aranyhaját...